Internetisztán népe össze-vissza alélta magát a gyönyörtől, hogy Emma Watson lett az ENSZ jószolgálati nagykövete, vagy mi a fene (eddig azt se tudtuk, hogy ilyen van...). Ennek köszönhetően három dolog történt: 1. A kisasszony, kinek meztelen fotóira titokban még a legvéresszájúbb nőjogi aktivisták is tűkön ülve várnak (eleddig hiába), elpöttyintett beszéde miatt most a nemek közti egyenjogúság élő szobraként dicsőült meg. 2. E nyilatkozatnak köszönhetően (tartalma miatt, vagy attól teljesen függetlenül, mindegyikre van példa), szerte a világban, ismét fellángoltak a vulgárfeminizmus őrtüzei, és ismét erőre kapott a nemek meddő háborúja. 3. Az égvilágon mindenki sikeresen elfeledkezett arról, hogy Leonardo DiCaprio is épp Watson-éhoz hasonló minőségben nyomul, és az emberi faj túlélése szempontjából kissé kézzelfoghatóbb témákat feszeget, mint a lassan abszurddá váló nemi szerepek még abszurdabb helyzete...

Untitled-2_1.jpg

Először is szeretném leszögezni, hogy Watson beszédével kevesebb a probléma, mint elsőre gondoltam, hogy lesz. Összességében pozitív, párbeszédjellegű felhívásról van szó. Legfontosabb mondanivalója – számomra – nem az, hogy ismét siránkozik egyet a nők sanyarú helyzete fölött, és hogy a nemi egyenlőség még sehol a világon nem valósult meg. Erről már igen sokan, igen sokféle stílusban értekeztek, rengeteg, zömmel életidegen megoldással előállva arra, miként is kellene ezeket a vélt, és/vagy valós igazságtalanságokat orvosolni (kedvencem a női kvóta, aminek ötlete nyilván olyan elme agyából pattant ki, mely még csak hallomásból sem ismeri az "ötéves terv" fogalmát, ill. annak konnotációit...).

Ami igazán pozitív, bár korántsem egyedülálló, volt a beszédben, az a férfiak felé kinyújtott kéz gondolata. Mondván, a nők egyedül nem dönthetik el mindkét nem sorsát, illetve a férfiak ugyanolyan érdekeltek a nemek közti egyenlőségben, mint a hölgyek, hiszen ők is nemi sztereotípiák fogságában vergődnek, melyek nem engedik, hogy szabadok legyünk (a férfiak számára például e sztereotípiák nem hagyják, hogy érzelmesek/érzékenyek, emberiek legyenek, ami nagyon sok öngyilkossághoz vezet).

Van benne igazság, ahogy abban is, hogy a két nem nem egymással szöges ellentétben álló skillek halmaza (ahogy azt mindent fekete-fehérre, elemi jóra és elemi gonoszra mázoló korunk láttatni szeretné), hanem egymást kiegészítő, egymással számtalan ponton harmonikusan kapcsolódni képes (és normál esetben kapcsolódó) viszonyok összessége. (Nagyjából ennyi a Watson-féle deklaráció.)

Sokan viszont épp fölégetik ezeket a hidakat, elbarikádozzák az összes átjárási lehetőséget, és belemenekülnek azokba az ostoba skatulyákba, amit a világ napról napra szorgalmasan elébük tol: a csak a karrierjének élő, "önmegvalósító" üzletasszonyéba; vagy a "legyet is röptében, háromszor" típusú zsebmacsóéba. És ezek mögül a kreált, mesterséges álarcok mögül megy a lövöldözés, míg a tűzszünetben mindenki egyedül zokog, és nyalogatja sebeit a lövészárkok mélyén.

Egyetlen megoldás a valódi párbeszéd lehet, ahhoz viszont valakinek el kell indulnia a fehér zászlóval az ellenséges vonalak felé. Anélkül, hogy mondjuk a sajátjai azonnal hátba lőnék. Mert nem egy ilyen tárgyalódelegáció fekszik már a senkiföldjén, akiket "baráti" tűz kaszált le, mondván az ellenséggel kvaterkázni árulás, annak jutalma pedig halál.

Jöjjön tehát a reakciók kivesézése!

A bevezetőben említett második pont nem tréfadolog. A Watson-kinyilatkoztatás hatására mindenhol kiújultak a harcok, és eddig semleges zónákban is röpködni kezdtek a srapnelek (ezt mi sem mutatja jobban, mint jelen bejegyzés megszületésének ténye...).

A hadmozdulatoknak alapvetően két fajtája van:

Az egyik Emma kisasszony képét zászlajára tűzve, ugyanakkor beszédét el sem olvasva/meg sem hallgatva, vagy értve, véres szájjal vezényel ismét rohamot a már "bevált" klisék mentén. Aki ilyesmire vetemedik, azok többsége annyit fogott föl a történetből, hogy Emma Watson is feminista, hurrá, most majd lehet rá mutogatni, hogy lám, egy jó nő is lehet olyan, mint mi, és nem mindenki egy leszbikus hobbit, aki ezen eszméért száll síkra. Most pedig előre a szőrös hónaljakért, az abortuszért, az állva pisilésért, és a vezérigazgatói pozíciókért!

A balszárnyon pedig már bőszen tárazzák a géppuskát, hogy az új békegalambot is leteríthessék, neki is megmutatva, hol lakik a hardkór feminizmus atyaúristene. Mert olyan nincs, hogy valaki békejobbot nyújtson a férfiaknak, és azt vallja magáról, hogy feminista. Hát, ez még nem hallott a szabadság, egyenlőség, testvériség legszentebb doktrínájáról!? Hogy aki nem velünk, az ellenünk!? Ez egy zártkörű klub szivi, és az is marad!

Röviden, tömören: mindkét verzió elkeserítő.

Remélem férfi oldalról legalább némi pozitív fogadtatása lesz a dolognak, és nem az a totális érdektelenség, amit néha a Férfiak Klubja szokott megtörni.

Saját gondolataim a témában leginkább a férfiakat övező sztereotípiákkal kapcsolatban relevánsak. Sajnos ezeket én, mint gondolkodni, és érezni nem rest férfi egyed, magam is tapasztaltam, hatásaikat éppúgy elszenvedtem/elszenvedem, mint sok más sorstársam. Bocsássa meg nekem a világ, hogy nem vagyok egy kigyúrt testű Adonisz, nem nyáladzok sugárban, ha szóba kerül a foci, a tévé, meg az autók, imádok olvasni, szoktam verset írni, és havonta egyszer talán sírok is. A szókincsem és a helyesírásom aránylag rendben van, nem a "baszdmeg" a kedvenc kötőszavam, és nem döntök meg hetente más leányzót. Mosogatni, takarítani tényleg nem szeretek, de amúgy ki szeret, plusz így is megcsinálom, mert muszáj. Főzni pedig nem csak porlevest tudok, és szeretek.

Az, hogy e tulajdonságaim maximálisan kvalifikálnak arra, hogy férfitársaim zöménél kiérdemeljem legfeljebb az "érdekes" jelzőt (de leginkább a "puhány gyökér" billogot), bizony nem tölt el önfeledt örömmel. Az pláne nem, hogy a nők is hajlamosak ebbe a kategóriába pakolni, mert bizony nem egyezem azzal a sztereotipikus férfiideállal, amit a valóságsók (pfff, valóság...), az ilyen-olyan filmek, tévéműsorok, tinimagazinok, és kevésbé tinimagazinok lapátolnak elénk. Azzal, hogy a gyengébb nem párválasztási szokási során maradéktalanul magáévá teszi ezeket a sztenderdeket, hihetetlenül sok férfi (és közvetetten nő) számára teremt életre szóló lelki traumákat, komplexusokat, és szélsőséges esetben, bizony, nőgyűlöletet.

A nemek közti állóháborúból szerintem a kiút nem egyik, vagy másik fél győzelmében, másik fölötti tiranniájában, hanem az irreális elvárások, a torz, férfit és nőt mindenben mesterségesen egymásnak feszítő világkép, és az ezt gerjesztő, újra meg újra reprodukáló társadalmi rend megváltoztatásában rejlik. Olyan célok kitűzését kell elérni, melyekért közösen, vállvetve harcolhatunk, teljesen függetlenül attól, milyen kromoszóma zizereg a DNS-ünkben.

Hé, amúgy teljesen ilyen dolog lehetne, amiről DiCaprio veri a nyálát, és amire mindenki nagy ívben tesz, hiába linkelem ide kétszer is... <félmosoly>

Címkék: hablaty közszájon

A bejegyzés trackback címe:

https://diohely.blog.hu/api/trackback/id/tr156729615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tari Tamás Viktor 2014.09.25. 15:12:00

@Huffnágel Pista:

Cuki :D

Jó poszt lett, mondjuk én a nemes szándékot nem feltétlenül vitatnám el teljesen a kisasszonytól.

Ahogy az alárendelődésre való felhívást se mindenáron magyaráznám bele a sztoriba.

De majd elválik, mi lesz ebből. Érzésem szerint nem sok...

Morrancs 2014.09.26. 09:29:46

Akkor neked most tulajdonképpen nem a mondanivalójával van bajod, hanem azzal, hogy egy nő mondta, és nem egy férfira, hanem egy nőre figyel a világ? Hát ez valóban szörnyű! Basszus, egy lépéssel közelebb kerültek a nők az egyenjogúsághoz, mert egyiküket többen is meghallgatták. Skandallum! Tényleg, egy icipicit sem vagy elfogult. :)

Tari Tamás Viktor 2014.09.26. 10:14:03

@Morrancs:

Nem, nekem nagyobbrészt a mondanivalóra adott reakciókkal van bajom.
Női részről, ahogy írtam is, vagy a félreértelmezés, vagy a rosszindulatú támadás a jellemző; férfi részről vagy az ordenáré közöny, vagy szintén a rosszindulatú támadás. Egy fikarcnyit sem közeledtek az álláspontok, pedig elvileg ez lett volna a cél.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2014.09.26. 10:18:50

@Morrancs: Nekem személy a beszédből sugárzó mérhetetlen butaság és a segítségül hivott Férfiak valós problémái iránti határtalan ignorancia fáj.

Morrancs 2014.09.26. 10:21:54

@Tari Tamás Viktor: De ha valaki szól valamit, ami beláthatóan jó, és értelmes, az ő hibája, ha a sok marha nem hallgat rá? Ez alapján mindenki, aki okosat akarna és tudna mondani fogja be a száját, mert lehet, hogy valaki rosszindulatúan félreértelmezi? Akkor aztán csak az idióták hangját hallanánk.

Tari Tamás Viktor 2014.09.26. 10:43:47

@Morrancs:

Oké, látom, kicsit elbeszélünk egymás mellett. Magával a beszéddel ugyan van bajom, de egyik sem olyan rettenetes nagy, hogy feltétlenül kivesézést érdemelne. Az, hogy megjelent benne a párbeszédre való készség, külön pozitívumként értékelem. (Emma személye, vagy az ellen, hogy felszólalt az ENSZ-ben, semmiféle negatív érzületet nem táplálok.) Ezt le is írtam.
Az, hogy ezt egyesek miként reagálják le, na az siralmas, főleg a feminista lobbi merevsége szánalom (bár őket ismerve, nem meglepő).
Ezt nem tudom, de nem is áll szándékomban tovább magyarázni.

@Huffnágel Pista:

Én ezeket inkább a naivitás/kezdő közéleti szereplő jelleg számlájára írnám. Azért egy félig-meddig burokban nevelkedett kölyökként, Emmának még nemigen volt alkalma szembesülni a valós helyzettel. Plusz teljes ignoranciáról azért szerintem nem beszélhetünk, lásd a férfiakkal szembeni sztereotípiák taglalását.
Azon, hogy nem ezt tette ki a beszéd fő témáját, szerintem nincs értelme megsértődni.
A gesztus, ha másban nem, annyiban mindenképp értékelendő, hogy egyáltalán fölvetette a problémát. Egyes vérgőzös feministák már ezért is meg óhajtják feszíteni a jányt...

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2014.09.26. 11:05:48

@Tari Tamás Viktor: Nekem a beszéd az a része verte ki teljesen a biztoisítékot, amikor Emma arról hadovál, hogy ha a Férfiak sérülékenynek mutatják magukat, akkor végre emberiek lennének.

Nehogy azt hidd, hogy ezt a szövegetr ő maga írta. Ennek minden szavát kidekázták a kampány mögött álló eu-s feminácik, akik pont jól tudják azt, hogy a megsemmesítendő ellenséget előszuör el kell emberetleniteni. AFérfiu, ahogy van, nem ember. Akkor akár még gázkamrába is zárhatjuk majd pár év múlva, ahogy a nácik tették a zsidókkal anno.

Mert vedd csak észre végre, hogy ami a jelenlegi gynocentrikus világban folyik, az nem más, mint a Férfiholokauszt. Korunk zsidója ugyanis a minden fórumon bűnbaknak kikiáltott fehér, heteroszexuális Férfi.
Ezért mocskos dolog, amit Emmácska művelt, ma este jól ki is verem a pikáns képeire a Fappeningen!!!!!

Túrós (törölt) 2014.09.26. 11:07:44

Jó de azért jöhetnének a meztelen képei :)

Tari Tamás Viktor 2014.09.26. 11:26:03

@Huffnágel Pista:

Azért a "to be human" kifejezést nem kell olyannyira szó szerint értelmezni. Ebben a kontextusban inkább az érzékeny szinonimájaként működik, bár tény, ami tény, rohadt szerencsétlen megfogalmazás.

Abból kiindulva viszont, hogy milyen ma a hétköznapi férfiideál (nézz csak körül a jelen Magyarországán, ki számít "férfinak", nagyszüleink bizony joggal émelyegnének) még akár szó szerint is értelmezhetjük.

Ha ma valaki férfi létére, érzelmileg, vagy szellemileg többet mer nyújtani, vagy igényelni mint Beavis és Butt-Head, akkor megkapja, hogy vagy gyökér, vagy buzi... Azért ez minden, csak nem emberi.

Az tény, hogy a kőkemény feminista lobbi a férfiak dehonesztálására törekszik. De a helyzet szerintem még nem olyan drámai, pláne nem annyira, hogy ne lehetne az értelmes női, és értelmes férfi többség közötti konstruktív párbeszéddel jobb útra terelni.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2014.09.26. 12:19:20

@Tari Tamás Viktor: A helyzet addig nem fog megváltozni, amig a nők jól érzk maguk benne. Éppen ezért javaslom, hogy amig ez a gynocentrikus kurzus uralkodik, tekintsünk MINDEN NŐT femináci kollaboránsnak. és annak megfelelően kezeljük őket.

Túrós (törölt) 2014.09.26. 12:22:33

@Tari Tamás Viktor: Mert nagyszüleink idejében ... "menő" volt a férfiknak érzelgősködni?
Sosem volt. Pláne akkoriban nem.
Ezen kívül ma is megfigyelhető hogy sokan nem ezt a metroszexuális, hipster meg ByeAlex formátumot preferálják, vagyis előbb utóbb kibújik a szög a zsákból hogy a nőknek még mindig a klasszikus fazonok kellenek, ők pedig, mint mondtam nem igazán érzelgősködnek sehogy sem.

agnesko 2014.09.26. 12:36:48

Szerintem nagyon jól megfogalmaztad a problémát: a nemi egyenlőség a skatulyák eltörléséről (kellene) szóljon. Mindkét oldalon. Legyen meg mindenkinek a választási lehetősége, hogy hogyan szeretné megélni a saját nemiségét, vagy, hogy milyen munkát szeretne vállalni. Egyszerű példával: ne nézzünk le egy női autószerelőt, és ne buzizzunk le egy férfi fodrászt. Ne gondoljuk, hogy a férfi nem lehet érzékeny, hogy "langyi" ha kimutatja az érzelmeit. És egy nőt se nevezzünk "törtető ribancnak", ha határozott, és megvannak benne olyan képességek, amik akár vezérigazgatóvá is tehetik. Ha viszont egy nő szeretne a hagyományos háziasszony szerepben lenni, mert úgy érzi jól magát, és egy férfi szeretne védelmező lenni, mert úgy érzi jól magát, az sem baj, csak kölcsönösen tiszteljék a másikat. Ennyi, szerintem.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2014.09.26. 12:44:06

@agnesko: Akkor majd szólj a femináciknak is, hogy ne szégyenítsék meg folyamatosan a hagyományos nemi szerepek szerint élni kivánó nőket, a Férfiakról most nem is beszélve.

A femniniznmus egy halálos kór, ami már eddig több áldozatot szedtt, mint a nácizmus éls minden szabdságszerető embernek fel kell lépni ellene:

huffnagel.blog.hu/2013/12/02/mirol_is_szol_valojaban_a_feminizmus_es_miert_kotelessege_minden_szabadsagszereto_embernek_harcolni_

Tari Tamás Viktor 2014.09.26. 12:49:09

@Huffnágel Pista:

Hát, az állóháborúk jellemzője, hogy a holtpontról csak valami drasztikus esemény képes kimozdítani a szereplőket.

Ilyesmi egyelőre tényleg nincs a horizonton, de nekünk, férfiaknak törekedni kell arra, hogy legyen.

És lehetőleg a normalitás, a harmonikus együttélés irányába billentse el a mérleget.

Ehhez viszont nem árt, ha nem veszünk egy kalap alá minden hölgyet ;)

@Túrós:

Ühüm, nos. Nem tudom, mennyire vagy tisztában pl. a múltszázad elejének katonaeszményével, de az nagyon is sokat merített a lovagi erények becsületkódexéből, és magának a lovagiasságnak az eszmerendszeréből.

Ebbe pedig keményen beletartozik az érzelmesség, sőt a romantika is (a magyar katonánál romantikusabb lélek talán csak a magyar költő volt).

A mai, síró-picsogó, emós hülyegyerekekhez képest viszont lényegi különbség, hogy ők még tudták, mikor van a megfelelő helye és ideje az érzelmek kimutatásának (ez bizony lehetett a harctér is).

Nem érzelemmentes automaták voltak tehát, mert még a legkeményebb hadfik is emocionálisan, és értelmileg(!) egyaránt sokoldalúak voltak.

Akkoriban - a mára sajnos kihalófélben lévő - polihisztor, a reneszánsz ember életfelfogása, hozzáállása volt a minta.

A széleskörű műveltséghez pedig gazdag lelki élet is tartozott, mert a kettő bizony feltételezi egymást.

Az, hogy az ember kényszeresen csak egy dologba (tudományterület, érdeklődési kör, viselkedésforma... stb.) szorítja be magát, a mai kvázi-falanszter világunk baromsága.

Ha nem hiszed, szívesen ajánlok egy-két, művészi igényességű visszaemlékezést, vagy irodalmi művet, ami remekül illusztrálja ezt a karaktert.

Tari Tamás Viktor 2014.09.26. 12:57:23

@agnesko:

Valahogy így :)

Annyival egészíteném ki, hogy a nemi egyenlőség nem egyenlő az egyformasággal. Nem szabad olyan szerepeket rákényszeríteni a nőkre, és a férfiakra, amihez természetszerűleg nem vonzódnak.

Pl. a legújabb agybaj, amit a témában olvastam, hogy elmarasztalták a német gépgyártás vezető cégeit, mert nem töltötték föl a kötelező nő kvótát.

Nem azért, mert a gaz gépgyártók nem akartak hölgyeket alkalmazni, egyszerűen a kisasszonyok döntöttek úgy, hogy számukra nem fun ez a meló.

Ezért ökörség bármiféle nemi kvóta, és erőszakoskodás, érvényesüljön az bármilyen iparágban, vagy akár a politikában...

agnesko 2014.09.26. 12:59:17

@Huffnágel Pista: Van olyan ismerősöm, aki vérfeminista, neki is meg szoktam mondani, hogy ahhoz, hogy őt elfogadják és egyenlően kezeljék, neki is ugyanígy kell tennie a másik féllel.
Viszont, ne mossunk össze minden női egyenlőségi törekvést a vérfeministákkal, légyszi. Vannak olyan nők, akik kb. azon a véleményen vannak, mint én, senkit nem akarnak megalázni, csak a skatulyákat eltörölni. Ezeket a törekvéseket igen is támogatni kell.
Én nem vagyok egy karrierista, inkább közel áll hozzám a hagyományos női szerep, és nem kérem senkitől, hogy emiatt sajnáljon, és főleg nem tűröm el, hogy lenézzen. Én így vagyok boldog, ennyi. Nem vetem meg viszont azt sem, aki nem akar gyereket, inkább karriert építene, stb. A sokszínűség a kulcs, mint annyi minden másban.

agnesko 2014.09.26. 13:00:43

@Tari Tamás Viktor: Való igaz, én is azt mondom, hogy adjuk meg a lehetőséget mindenkinek, aztán, majd szépen egyénileg eldöntik az emberek, mihez szeretnének kezdeni a saját életükkel.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.26. 13:10:14

"This disaster has grown beyond the choices that individuals make."
Hát kb. ezért szarik mindenki DiCaprio beszédére, mert nem nekünk szólt, hanem az ott ülő döntéshozóknak.
A másikban viszont sokkal inkább találva érzi mindenki magát.

Jó kérdés, hogy mit lehet tenni a sztereotípiák és a világkép megváltoztatásáért. Elsősorban azért jó kérdés, mert ez nem egy tanult, hanem nagyrészt evolúciós dolog. Az nem evolúciós eredetű volt, hogy aki más nemű, bőrszínű vagy éppenséggel csak nem nemes, annak már nincsenek is jogai, és éppen ezért ezt könnyű volt ezeken a beidegződéseken változtatni.
De a férfiak promiszkuitása, a férfi legyen kigyúrt és tartsa el a családot gondolatok mögött 10000 évnyi evolúciós hozadék van, amelyet nem lehet csak úgy megváltoztatni, már ha egyáltalán meg lehet.
Nevelheted te akármennyit a nőket, akkor is az izmos testű férfiakat fogják kívánatosnak tartani, mert ezt diktálja bennük az ösztön. (És fordítva, a férfiak is a nagymellű nőkhöz fognak vonzódni.)
Persze rengeteg intelligenciával ezeket be lehet látni, és ily módon nem is kell szükségszerűen alkalmazni, mint világképet, mindenesetre néhány alapvető dologban nem tudok hibáztatni senkit, ha a sztereotípiák mentén cselekszik.
Pl. én nem háborodok fel azon, hogy egy nő izmos, kidolgozott testű pasit szeretne magának, hanem inkább sportolok és erre törekszem, viszont cserébe senki ne sértődjön meg, hogy nekem meg egy 80 kilós nő nem nőies.
Ennek ellenére pont ebben a tekintetben már erőteljes pc-túlkapásaink vannak.

agnesko 2014.09.26. 13:10:38

@Túrós: Szerintem egy férfi úgy is kimutathatja az érzelmeit, hogy közben nem lesz "férfiatlan". Az én párom is meg szokta nekem mondani, ha valami bántja, látom, mikor szomorú, vagy mikor örül nagyon, és nem tartja degradálónak az sem, hogy esetleg uram bocsá' ismerősök előtt kimutassa, hogy szeret engem. Azt sem szégyelli, ha valamiben segítséget kell kérnie tőlem. Ettől még nem tartom nyápicnak, sőt, ezt (is) szeretem benne. Ugyanakkor kellő támaszom tud lenni, ha nekem van bajom, és megvéd, ha bántani akarna valaki.
Nem minden fekete vagy fehér. Az "ultimate macsó" és a "metroszexuális ByeAlex" között van egy elég széles skála.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2014.09.26. 13:23:07

@agnesko: Nincs olyan, hogy én nem úőgy vagy nem annyira vagyok feminista, ahogy azzal sem tudsz senkit megnyugtani, ha azt mondod, áh, én nem úgy vagyok náci. Aki csak kicsit is azuonosulni tud a feminizmus ordas eszéivel, az nem érdemli meg a Férfiak figyelmét és támogatását. Azt bojkottálni kell, el kell zárni minden fasz és spermautánpótlástól és hagyni, hogy macskák között öregedjen meg. Ennyi.

Tari Tamás Viktor 2014.09.26. 13:40:32

@danialves:

Az lehet, hogy az egyének hatáskörén túlnőtt a probléma, de sok egyén = közösség, annak pedig ereje van, és képes változtatni.

Persze, ha birkák vagyunk hozzá, akkor nyilván nem (bevallom, én sem vagyok egy közösségépítő ember, de annál inkább próbálok ösztönözni erre másokat).

-

A valós gyökerekkel rendelkező sztereotípiákon nem is kell módosítani; pont az a baj, hogy egyesek inkább ezeket piszkálják állandóan (ld.: családhoz kötődő nemi szerepek). A mesterségesen kreáltakkal van a gebasz (mondjuk: anorexiás csajok, ultrafeminin férfiak).

Azt pedig, hogy mi számít nőiesnek/férfiasnak, a társadalmi berendezkedés határozza meg (pl.: középkor - tök mindegy volt, van-e kockahasad, vagy sem; kőkorszak - a telt nő volt az ideál, nem a latens-anorexiás csontkollekció*).

Abba egyébként szintén hosszadalmasan bele lehetne (és kellene is) mászni, mi a baj a mai férfiképekkel, és a jelen férfinemzedékekkel.

Szerintem egy ilyen eszmecsere különösen fontos, és előremutató lenne, mondjuk egy-két kerekasztal-beszélgetés, vitairat, miegyéb formájában.

*(Még mielőtt bárki félreért, ezek példák, nem sírom vissza se kőkorszakot, se a középkort :))

agnesko 2014.09.26. 13:42:00

@Huffnágel Pista: Ezek szerint a férfiak figyelmét csak olyan nő érdemli meg, aki beletörődik abba, hogy a konyhában a helye.
Hagyjuk is, nem hobbim a trollokat etetni, látom, értelmesen vitatkozni veled nem lehet, mert nem vagy képes árnyalatokban gondolkodni, aki nem ért veled egyet, az femnáci.
Megyek is macskák között öregedni. Vagy mégsem.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.26. 14:10:25

@Tari Tamás Viktor: Az a baj, hogy lehetsz te akármekkora közösség, ha egy olajcég beleborít sok millió hordó kőolajat a tengerbe, vagy hogy Kína nem hajlandó semmilyen kvótát vállalni, azzal te sokat nem tudsz kezdeni. DiCaprio egész jól elmagyarázza, hogy állami szinten milyen intézkedésekkel támogatják a különböző környezetszennyező cégeket/megoldásokat, én pedig igazat adok abban neki, hogy itt sokkal inkább döntéshozói szinten kéne intézkedéseket hozni.
Viszont ezzel szemben az, hogy te hogy bánsz a nőkkel, vagy milyen lányokat/fiúkat nevelsz fel, elég komoly hatással tud lenni.

De akkor pl. azt, hogy neked meg kell dönteni hetente x csajt, hogy férfias legyél, most mesterséges vagy valós gyökérrel rendelkező sztereotípiának mondanád? Mert szerintem van valós gyökere bőven.

Másrészt a te két példádat pont nem érzem az egész társadalmat átszövő sztereotípiának, ne azt nézd, hogy mi van a kifutókon, hanem, hogy mi van a Playboy címlapján. ;) Szerintem nem anorexiás csontvázak. Ugyanígy, az ultrafeminin fiúk szerintem 20 éves kor felett már nem jönnek be egy nőnek sem, nem véletlenül rohangál még a nagy részük agresszív, kopasz állatokkal.

Lehet, hogy a középkorban is a kockahas volt a menő, csak ugye akkoriban a nőknek sok beleszólásuk nem volt abba, hogy kit választanának.
A kőkor magyarázata meg lehet, hogy kissé erőltetett, de akkor egy erőforrás-hiányos szituációban érthető módon kívánatos volt, hogy egy nő ki tudja hordani a gyereked akkor is, ha esetleg 3 napig nem sikerül hazavinned kaját. Viszont ezt már egy ideje meghaladtuk, ma már nem, hogy nem kívánatos, de egyenesen egészségtelen a túlsúly.

Természetesen nem azt akarom ezzel mondani, hogy nincs értelme semmit megváltoztatni, csak hogy érdemes átgondolni, hogy néhány pontban nem az emberi alaptermészetet akarjuk-e megváltoztatni teljesen feleslegesen.

MEDVE1978 2014.09.26. 14:28:22

Valamikor írtam erről egy hosszú bejegyzést. Valami olyasmi volt a lényege, hogy a nők szocializációja, a médiahatás, ami éri őket, a közösségi hatások, illetve az egyéb elvárások nagyon-nagyon különbözőek. Ezért zavart a nők nagy része is az elvárásaiban, téveszt sokszor arányt stb. Részben ez a modern szingli nő és az abból képződő vénlány jelenség magyarázata. Valaki evolúciós behatásokról írt. Az ősember vagy néha még az ókori ember számára még egyszerűbb lehetett a képlet: ha a férfi erős, izmos, jól táplált volt, akkor valószínűleg meg tudta védeni családját, illetve élelmet is tudott találni. Ezzel egyszerre elégítette ki a nő szükségleteit szükségletét: a biztonság, gondoskodás, utódok gondozása stb. iránti vágyakat és ugye az egészséges utódok (génkészlet) iránti vágyat. Később azonban kettévált a fizikai erő, egészségesség és például a gazdagság. Ez nyilván egy disztingváltabb célrendszer.

Maga az egyenjogúság igazából szerintem hülyeség és lehetetlen. Ez egyszerűen abból adódik, hogy a nők szülnek és gyereket nevelnek. Gazadási megközelítésben ez annyit jelent, hogy kiesnek a munkából, az önfenntartásból és más segítségére szorulnak. A legtöbb ma létező társasdalomban ez a más legtöbbször a férfi partner, mert a tágabb közösség (állam) nem tudja ellátni ezt a szerepet megfelelő szinten.

mollymook 2014.09.26. 14:42:54

@MEDVE1978: Nokent nem kivanok vitatkozni a "lehet-e/van-e" egyenjogusag, avagy nincsen kerdesben, de a fogalmat tisztaznam, ha lehet: egyenjogusag, mint cel es ertek mar osidok ota volt/van, valahol a civilizalodas, monoteizmus stb nyomvonala nem kicsit serult. JOGom lehessen azt tenni, amit akarok. A VALASZTAS emberi lenykent illet meg, nem attol fugg, hogy van-e "himbli-limbim", vagy nincs. Mas kerdes, hogy bizonyos feladatokat, nemcsak manapsag, de evoluciosan szinte "orokke", vagy nok, vagy ferfiak vegeztek. de "ertelemesebb" tarsadalmi berendezkedest kovetve a valasztas szabadsaga megvolt mindket nem reszere (ertsd: no szult, de harcolt: pld. Sparta, amazonok...,ffi harcolt, de "szive, akar a vaj", amit ki is mert mutatni: bardok, lovagok, szamurajok). Szerintem EZ a feminizmus, hogy lehessen, ne pedig folyon csak "kelljen".

Tari Tamás Viktor 2014.09.26. 15:07:24

@danialves:

Igen, nyilván, bár ez sem feltétlenül igaz (lásd: miért kellett megszületnie a CSR-nek az üzleti életben -> társadalmi/fogyasztói nyomás). Plusz, ha az államot/döntéshozókat nem rúgja seggbe a közösség, akkor ők se fogják seggbe rúgni a gaz olajcéget.

-

Van valós gyökere, de még a jelenlegi társadalmi értékrendünkhöz sem igazodik igazán, hiszen az a monogámiát részesíti előnyben. Ami egyébként az ember természetes társas kapcsolati állapota.

Normál esetben a "fűvel-fával" időszak a megfelelő partner megtalálásáig tart, mivel fajfenntartás szempontjából ez a célja, nem a skalpvadászat.

Ennek a folyamatnak a mesterséges túlpörgetése az, hogy egy férfi kúrjon végig minden nőt, aztán majd 40-50 évesen ráér azon parázni, melyik huszonéves kiscsajt veszi el, a hátralévő pár évtizedre. Jelenleg elég sok egységsugarú úriember ábrándozik ilyen irrál hülyeségekről, és így is állnak hozzá.

Hát, ki mivel találkozik. De a te példádnál maradva, nézd csak meg, mi volt az elmúlt 3-4 hónap legnagyobb port fölvert beszédtémája a kérdésben: az agyonfotóboltolt magazincímlaplányok (pl. Playboy...) torzító hatásai a női énképre, ill. a férfiúi elvárásokra. Ne is haragudj, de a Playboy-nőciknél műanyagabb, agyoneffektezettebb egyedeket nem is hozhattál volna fel (ezeknél már csak a kigyúrt kopasz állatok sémakarakterei irritálóbbak).

Abban egyébként egyetértek, hogy az emberi alaptermészetet nem kell gyökeresen megváltoztatni, mert nem is lehet. Viszont nem ártana a szép új világból, ahol egyesek élő Barbie-babává műttetik magukat, visszatalálni egy földközelibb állapotba.

Onnan újra lehetne kezdeni az építkezést, valami emberibb irányba.

@MEDVE1978:

Örülök, hogy fölvetetted a gazdasági megközelítést is (a többi is tanulságos volt - nem tudnád linkelni a bejegyzést esetleg, elolvasnám).

Egyesek szerint az egyenjogúsítási folyamat mögött van egy olyan törekvés, hogy a női lakosságot is 100%-ig becsatornázzák a termelésbe, ezáltal nyerve több, olcsóbb munkaerőt.

Nekem ez kicsit erős spekulációnak tűnik, nem is feltétlenül túl logikus, de azért érdekes szempont. Kíváncsi vagyok, ki mit gondol róla?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.26. 18:42:52

@Tari Tamás Viktor: Jogos, amit mondasz, csak annyi a probléma, hogy a kocsid jó eséllyel benzinnel megy, télen meg fűtened kell, úgyhogy a Shellt meg a Gazpromot nem igazán tudod seggberúgni, hacsak nem vezet elektromos autót és van passzívházad. A CSR-t én olyan vállalatoknál látom előkelő helyen, amelyeknek rossz az alkupozíciójuk a vevőikkel szemben, na ez a legnagyobb környezetszennyező vállalatokra pont nem jellemző.
Másrészt meg a politikusokat is elég nehéz (legalábbis itthon) seggberúgni, a következő szavazásig kb. zéró lehetőségünk van erre.

-

Én azt sem tartanám evidensnek, hogy az embernek ez az alapvető állapota. A nőnek biztosan, de a férfinek fajfenntartás szempontjából inkább az az optimális, ha minél több utódot nemz, minél változatosabb anyáktól. Azért nem egy kultúra valósította ezt meg a mongoloktól kezdve az arabokig, szóval még azt sem lehet mondani, hogy ne lenne akár egészen modern példa is rá.

Pontosan azért hoztam fel, mert ezek a sztereotípiák, nem az anorexiás modellek. Az már egy más kérdés, hogy mennyire valósak, nyilván nem azok, de éppen ezért egy elég jó indikátort adnak arra, hogy mi az ideál ma.
Ezeket meg szerintem a helyükön kell kezelni, nekem sem lesz énképzavarom attól, hogy nincs akkora farkam, mint XY pornósztárnak. :)
Szerintem ha az ember felnő (agyilag is), akkor eljut arra a szintre, hogy nem folyton mesterségesen felépített sztárokhoz akarja mérni magát, hanem az őt körülvevő hús-vér emberekhez.
Ezt kicsit fals küzdelemnek érzem, hogy küzdünk azért, hogy ne befolyásoljanak minket tökéletes testű nőkkel meg férfiakkal, miközben csak annyit kéne tennünk, hogy nem hagyjuk magunkat befolyásolni.

(Bocs, de a másikra is reagálok kéretlenül:)
Ma már ennek nincs értelme, mert a gépesítésnek eljutottunk egy olyan fokára, ahol éppen, hogy egyre kevesebb munkaerőre lesz majd szükség. A jövő nagy gazdasági kihívása pontosan az lesz, hogy mihez kezdjünk majd a rengeteg (alulképzett) munkanélkülivel. (Pl. emiatt gondolkodnak a feltétel nélküli alapjövedelmen)

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.09.26. 20:43:54

valóban a párbeszéd, a kommunikáció vezethet valahova, amivel csak annyi a baj, hogy a felek két nyelvet beszélnek, vagy csak egymás mellett, és nem értik, hogy mit akar a másik

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.09.26. 20:49:35

@Huffnágel Pista: értelmezésem szerint, ugye a férfi erős bátor, néha terminátor is, és éppen ennyire mutatja ki az érzéseit ha valami fáj, ami nem igazán abba az irányba mutat, hogy fel tudja dolgozni magában, éppen ezért kéne lépni, a férfi se/ne legyen puskaporos hordó

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.09.26. 20:52:04

@Huffnágel Pista: kapsz szines ceruzát, hogy ki tudjad szinezni a fekete fehér köynvecskéd

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.09.26. 20:53:11

@danialves: azért volt már olyan, hogy egy-egy társadalmi összefogás térdre kényszerített egy céget, mondjuk nem ez a jellemző

BaktaLórántLánya 2014.09.26. 23:52:41

Emmácska asszem ottragadt abban a roxfordban, vagymi. Ideje lenne körülnéznie a való világban is...

Gondolatébresztőnek: ferfihang.hu (nem könnyű olvasmány, nem éjjelnappalbudapest)

BaktaLórántLánya 2014.09.26. 23:54:58

@pingwin: Ha valaki kíváncsi lesz a véleményedre, hogyan mutassa ki az érzelmeit, meg fog téged kérdezni. Míg ez nem történt meg, szerintem semmi közöd hozzá.

zila5 2014.09.27. 10:43:47

Szerintem a feministák a legsajnálatraméltóbb nők. Először elintézik, hogy férfi nélkül is megéljenek, aztán mindenféle nőiönmegvalósító körökbe rendeződnek, ahol egymásnak főzicskélnek meg duitjurszelfeznek és közben azon keseregnek, hogy sehol egy férfi.
Bevallom, én se szeretek párkapcsolatba energiát feccölni, tiszta önzésből élek egyedül, hogy azt csinálhassak, amit akarok, de eszembe se jutna a pasikat hibáztatni ezért.
Én úgy látom, csak annyi derült ki az idők során, hogy a családokat nem a szeretet meg a szex tartotta régen sem egybe, hanem az anyagi függőség. Fölösleges visszasírni a régi felállást, sokkal hasznosabb volna mindkét nem számára alkalmazkodni az újhoz.

Tari Tamás Viktor 2014.09.29. 09:20:59

@danialves:

Azért ezt szerintem inkább egy folyamatként kell felfogni, vagy párhuzamos folyamatok összességének. Mindig vannak kis győzelmek, még a nagy multikkal szemben is,, melyek idővel azért össze-összeadódnak, és a jó irányba mozdítják el az eseményeket. Csak lassan. Nyilván ahhoz, hogy egy döntő csapást be lehessen vinni a környezetszennyező, "teszünk a holnapra, csak a mai profit számít" szemléletnek, valami komolyat kell durrantani. Ami nem könnyű, de nem is lehetetlen. Viszont ha eleve feladjuk a dolgot, akkor semmi értelme az egésznek. Én nem ennek a híve volnék...

-

Én most alapvetően a nyugati társadalmak keretében gondolkodom. A kérdéskör globális tárgyalása még ennél is jobban megnehezítené a megoldást, és erősen teoretikus jellege miatt kb. meddő is lenne megkísérelni.

Neked lehet, hogy nem lesz, mert gyaníthatóan nem a nemei/szellemi fejlődés elején bukdácsoló tinédzser vagy. Azért az más, ha az ember lánya/fia (zömmel az internetnek hála) már 9-10 éves korától kezdve arcba kapja a hardkór pornót, meg az ilyen-olyan "ideálokat". Nem feltétlenül a legszerencsésebb, ami egy fiatal elmével történhet. (Persze erre az a válaszreakció, hogy "ticcsákbeazinternet", ugyanolyan hibás, mint a "hadd nézze a kölök, mi baj lehet?" típusú hozzáállás.)

Alapvetően te is az intelligens, művelt ember hozzáállásával közelítesz a kérdéshez, ami nem baj, mert tudsz róla érdemben diskurálni. Viszont a többség sajnos nem ilyen. Sajnos elég sokan még huszonévesen is hajlamosak arra, hogy sztárok, vagy celebek majmolását tekintsék fő életcéljuknak. Ez a probléma kicsit messzebbre visz a nemi szerepek témájától, de teljesen azért nem idegen tőle. Hiszen, főleg a hazai sztárvilágban, a példaként fölmutatott emberek nem éppen hétköznapi körülmények között élnek, sokszor családi viszonyaik is igen távol esnek, nemcsak a szokásoktól, de az átlagember számára elérhető realitásoktól is.

Aki ilyen példákon csüng, annak nemhogy szellemi immunitása nem lesz a hamis befolyásolással szemben, hanem egy idő után kifejezetten igényelni fogja azt, és a valóságot részesíti majd negatívabb megítélésben, mint szürke, ronda, szegényes katyvaszt, a szép álomvilág helyett.

Egyáltalán nem kéretlen a reakció :)
Szerintem is egy túlhajtott koncepcióról van szó, sok realitást már én se látok benne, de kíváncsi voltam, másoknak mi a véleménye róla.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.29. 10:23:46

@Tari Tamás Viktor: Nem is azt mondom, hogy adjuk fel, nyilván gyűjtsd a hulladékot szelektíven, ha nem muszáj, ne egy 16 litert fogyasztó SUV-t vegyél, de úgy érzem, hogy innentől kezdve nekem sok lehetőségem már nincs.
Mindenesetre, hogy ne térjünk el az eredeti gondolattól, ugye azt próbáltam hangsúlyozni, hogy DiCaprio is azt mondja már, hogy itt nem a kisembereknek kellene összefogni és megváltani a világot, hanem esetleg azoknak, akiknek ehhez meg is van a hatalmuk. És így talán bocsánatos bűn, ha nem mindenki rohan az utcákra ettől a beszédtől.
De megfogalmazhatnám úgy is, hogy mi az, amit ennek a beszédnek a hatására tennünk kéne, amiért ez most fontosabb volt, mint az előző húszezer klímaváltozásos beszéd?

--

Én kicsit azért szeretem mindig globálisabb irányba elvinni ezt, mert néha eléggé úgy tűnik, hogy mi itt elég nagy first world problemeket csinálunk ezekből. Itt a női kvótáért küzdenek, tőlünk 10000 km-re keletre meg azért, hogy ne adják hozzá a 12 éves lányokat akaratuk ellenére 80 éves fószerekhez...
Már nem is tudom hol láttam, de volt egy nagyon frappáns kép az interneten, amely kedvesen meginvitálta a feministákat, hogy ha nagyon érzik magukban a tenni akarást, most lehet menni küzdeni az ISIS ellen. :)
Persze ez nem azt jelenti, hogy amíg Szaúd-Arábiában nincsenek egyenjogúsítva a nők, addig mi szarhatunk rájuk, csak amikor nagyon elmegyünk ilyen irányba, mint ez a kvótás dolog, akkor azért érdemes elgondolkodni, hogy biztos ez-e a legnagyobb probléma a világban.

Szinte biztos voltam benne, hogy ezt a tinédzseres példát fogod írni, de kérdezem, ez ellen mit lehet tenni? Ahogy látom, amióta világ a világ, az ember a tinédzserkorát a másokhoz való idomulással töltötte ki, ezt szerintem nem lehet sehogy kiküszöbölni. Viszont normális környezetben ennek azért nem kéne gondot okoznia, és felnőve lehetnek belőlük ettől még értelmes, normális emberek. A szüleink sem maradtak füvező hippik, és bennünk sem ez a majmolás maradt meg.

Akiben meg megmaradt, azzal nem tudok mit kezdeni, én már egy ideje feladtam reményt, hogy az általad írt kategóriára bárhogy is hatni lehessen. Szerintem bizonyos szinten a kereslet és a kínálat találja meg egymást, ha eltüntetnél a világból minden ilyen hamis befolyásoló tényezőt, akkor sem lenne ezekből az arcokból értelmes és egészséges ember.

Mint sok mindenhez, alapvetően itt is az embereket kéne megváltoztatni, az meg nagyjából lehetetlen.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.29. 20:13:30

Közben találtam egy ilyet:
time.com/3432838/emma-watson-feminism-men-women/

Amúgy bennem is ott volt, hogy valahogy ez az egész nem áll össze, de a cikk elég jól megfogalmazta, hogy miért.
süti beállítások módosítása