Amikor tegnap elolvastam pártunk és kormányunk legújabb zseniális ötletét, eleinte nem tudtam, mit is gondoljak az egészről. A kitiltós rémbohózat kapcsán alkalmazott Rogán-i dedukció módszerét rávetítve a problémára, járattam az agyam, hogy ez vajon vicc-e, vagy komoly?

Aztán elolvastam a sok-sok-sok, és még annál is több írást a témában, és igazából még most sem akarom/tudom elhinni, hogy nem én értettem félre valamit. De a tények makacs dolgok, úgy tűnik, bizony jönnek majd a netfináncok, a modemvámosok, és nem ússzuk meg a virtuális padlássöprést.

Erre kétféle reakciót adhat a gondolkodó ember, aki egyelőre még komoly anyagi megfontolások nélkül teheti közzé véleményét az interneten:

1. Szofisztikáltan anyázik pár bekezdésnyit, elküldi oda a politikusokat, ahová a legtöbben küldeni szokták, és közben talán fölhívja olvasóit, csatlakozzanak az egyre szaporodó, tiltakozó Facebook-csoportok valamelyikéhez, és menjenek el a szerveződő tüntetésre. Ez a könnyebbik verzió, ezért igazából kár lenne belekezdeni egy hosszas gondolatfolyamba.

2. A másik lehetőség az, hogy megpróbáljuk kicsit megvilágítani az internetadó tervezetének miértjeit. (Ezek egyrészt gazdasági, másrészt hatalomtechnikai, és lélektani okok, melyeket alább igyekszem emulálni.)

Mert, lássuk be, az túl kézenfekvő magyarázat, hogy elterelőakcióról, közélethackről lenne szó. Az istenadta népet korántsem érdekli annyira, kit, és miért tiltottak ki Ámérikából. Úri huncutság az, a nagyfiúk játéka. Mi úgysem utazgatunk oda, akkormegkitérdekel.

Azt pedig mindenki minimum sejti, de még inkább már axióma szinten tudja, hogy a politikai elitünk bizony szeret, és hajlamos korrumpálódni, ha arról van szó, így ez sem akkora sokk, amitől ismét barikádok emelkednek majd az utcákon.

Le merem fogadni, ha nincs ez a külpolitikai malőr, akkor sem ússzuk meg a netsarcot, mégpedig a következő elpöttyintett indoklás miatt: „Az internet megadóztatása egyértelműen felesleges, átgondolatlan és rossz, mert tovább mélyíti a Magyarországon amúgy is meglévő digitális szakadékot és elzárja az új felhasználókat az internettől.”

Jaj, bocsánat, fránya interferencia, szóval: "figyelemmel az internetes kommunikáció fokozódó térnyerésére a hagyományos telefonos kommunikációhoz képest." Tehát, ma már túl sokan, túl sokat szkájpolnak, fészbukoznak, fórumoznak, kommentelnek ahhoz, hogy az eddig kivetett távközlési adók a megfelelő vastagságú bőrt húzzák le a huncut állampolgárjáról.

De megállj, hálátlan nép, a fineszes vezetőkön nem lehet ám ily könnyedén kifogni! Ennyi év után leesett a húsz fillér, és akkorát koppant, hogy még a kormánypárti agytrösztöknél is bevisszhangzott (az már más kérdés, hogy hozott anyagból dolgozni a legkönnyebb, ne feledjük, ez sem nekik jutott eszükbe először, és aki most a másik oldalhoz futna a bölcsek kövéért, emlékezzen: ezt eredetileg ők találták ki).

Ráadásul ez rögtön kettős jackpot, hiszen az imént említett emelkedő adóbevételek mellett megoldja a rendszerváltó politikai elit legfőbb gondját-baját, amivel a '90-es évek végén–2000-es évek elején lezárult médiaháborúk óta nem tud mit kezdeni: magát az internetet.

No, persze, nem végleg, nem vagyunk mi Észak-Korea, hanem csak úgy stikában, a Kádár-i alkuk fonák szellemében. Kerüljön jó sok pénzbe, oszt majd magától leszokik róla a pórnép! Akinek meg elbírja a pénztárcája, amiatt úgysem kell aggódni, hiszen abból mi csináltunk gazdag embert. Az etető kézbe pedig nem szoktak beleharapni. (Azok, akiknek eddig se bírta, azok ezután sem számítanak, hiszen még számítógépük sincs, és használni sem tudnák.)

Miattuk majd biztos nem kell büntethetővé tenni a politikai fórumokon, vagy cikkek alá való kommentelést (erre emlékszünk még?), vagy amiatt aggódni, hogy a százféleképpen ellenőrzött, mainstream médiából kiszorult témákat, álláspontokat, kényes információkat felvonultató tartalmakat hoznának létre, osztanának meg, vagy véleményeznének.

A csórók majd szépen visszaszoknak a gondosan felosztott viszonyok alapján működő klasszikus médiumokra. Visszatérnek a boldog békeidők, amikor az újság, a tévé, és a rádió volt a releváns hírforrás.

Amikor nem voltak kellemetlen szemlézőoldalak, ahol az eltérő vélemények pár kattintásra voltak egymástól, különböző pártállású kapuőrök/megmondóemberek vigyáztak arra, hogy mindig zavartalanul érvényesüljön az elkötelezettségi krédó.

Nem volt zene-, és videómegosztó portál, ahová kikerülhettek a kompromittáló felvételek, és nem léteztek a fájlmegosztók sem, ahol mindenféle Wiki-Leaks dokumentumok cirkulálhattak, cenzúrázatlanul.

Nem voltak közösségi hálók, ahol pillanatok alatt elterjedhettek a  kényes ügyek, az elitet fikázó mémek, gerillavideók, és ahol láthatták volna az emberek, hogy élnek mások, akár a szomszédban, akár fél világgal arrébb. Vagy ahol spontán tüntetések, protestcsoportok szerveződhettek volna.

Akinek pedig nem osztottak lapot, annak tényleg kuss volt a neve! Akiről/amiről nem írtak, nem tudósítottak, az nem is létezett. És ez így volt jól.

Ó, milyen gyönyörű is volt az a korszak! Amikor az emberek még nem felhőben tárolták a kényes adataikat, hanem CD-n, DVD-n másolgatták egymásnak, és a szoftverrendőrség hetente kaszálhatott egy-egy nagyobb razzia után. Amikor nem otthon kiirkált mp3-ról, hanem zenegépekről szólt a kocsmákban a mulatós, és az Artisjus zsírosra hízhatott a jogdíjakból.

Talán véletlen volt, hogy egyik kormány sem erőltette agyon, hogy Magyarországon úgy istenigazából elterjedjen az internethasználat? Véletlen lett volna, hogy hazánkban mai napig, európai szinten is legótvarabb az ár-érték arány, ha világhálós szolgáltatásokról, lefedettségről, tarifákról, vagy sávszélességről van szó?

Cseppet sem. Az interneten a sok butuska ember azt ír, vagy olvas amit csak akar, és nem szégyell. Ráadásul egyfajta kvázi-névtelenség leple alatt. Az internet tehát veszélyes.

Le kell róla szoktatni a sok butuska embert. És akkor megint az lesz a valóság, amit mi annak mondunk, annak a hangja hallatszik majd, akit mi beszélni hagyunk, és az kerül az emberek elé, amit mi oda teszünk.

Nem nőnek majd ki a semmiből új konkurensek, holmi rendszer-, meg elitkritikus protestpártok, ó, dehogy! És akkor majd a sok butus ember is újra belátja, amit ebben a gyanús, ördögtől való, zavaros, számunkra érthetetlen micsodában elfelejtett: a magyar politika egy monopolisztikus verseny, ahol a két főszereplő mindent visz.

Utóirat, galibák esetére:

Amiatt sem kell majd aggódni, ha a butuska emberek netán tüntetnek egy sort, majd megunják, és hazamennek (ez egyszer már bejött).

Ha pedig nem, majd jól kijátsszuk ellenük az örök aduászt: a generációs ellentétet.

Az időseknek, akik még mindig a mi világunkban élnek, majd szépen elmagyarázzuk, hogy a hőzöngők csak dologtalan, léha fiatalok, akik még Angliába menni is lusták, és most aggódnak a pornójukért, meg a hülye zenéjükért, ahelyett, hogy végre feltöltenék az egymillió új munkahelyet, amit a kormány létrehozott nekik.

De egy új békemenet mindenkinek lehetőséget biztosít, hogy kifejezze lojalitását, és elkötelezettségét. Ja, és rezsicsökkentés! Mert csak.