Szabó Dezsőt, a XX. század magyar irodalmának nagy magányosát divat szidni, ilyen-olyan jelzőkkel megbélyegezni. Épp úgy, ahogy már saját korában is az volt. Őszintén, objektíven szemlélni, és megérteni sosem volt sikk. Ma sem az. Talán mert korántsem olyan könnyű feladat,…

Nem vagyok egy lassan olvasó típus, Benedek Elek – minden, a magyar ifjúsági irodalom igazi gyöngyszemeit magához közel érző olvasó Elek apója – életrajzi regényén azonban hajszál híján öt hónapig képtelen voltam átrágni magam. Ennek pedig nem csupán a több mint 500…

Felemás érzéseim vannak Nemere István legutóbbi történelmi regényével kapcsolatban. Egyfelől alapos kutatómunkán nyugvó, sok tekintetben a történelmi hűséghez ragaszkodó alkotásról van szó, ami Magyarország múltjának egy rendkívül vitatott, épp ezért kifejezetten érdekes…

Hogy miért nyúl az ember békeidőben háborús irodalomhoz, annak számos oka van. Az egyik legfontosabb talán az, hogy igazán sosincs békeidő. A világ tele van permanens összecsapásokkal, és nem árt, ha ezek általános, elemi természetéről némi közvetett tapasztalatot szerzünk.…

Az embernek általában nincs könnyű dolga, ha közel 100 év távlatából akar recenziót írni egy műről. Ilyenkor ki kell hámoznia a szöveget a rárakódott emlékezeti, tudományos, és sokszor bizony politikai rétegek alól. Különösen nagy jelentősége van ennek, ha az adott mű –…

Rövid felhorkanás, egy mindig, és – sajnos – állandó jelleggel aktuális téma kapcsán. (Határozott állásfoglalás következik, aki nem bírja az ilyesmit, az nyugodtan olvasson mást.) Az utóbbi időben ismét többször szóba került, hogy rövidítsük-e a kötelező…

Már napok óta Márai Szindbád hazamegy című regényét hallgatom, Mácsai Pál zseniális előadásában. Különös perverzió a hangoskönyv, nem az a műfaj, ami a legkönnyebben hagyja a szövegre koncentrálni az olvasót(?), csuklóztat kissé, pláne, ha mást is csinálunk közben, ám…