Horrorkodás - Posession (1981)

 2014.01.20. 11:00

Idejét sem tudom, mikor írtam utoljára filmekről, több hónapja is megvan talán. Ezért szörnyű dolog a sorozatfüggőség, az ember csak nehezen tud mellette normálisan végigpörgetni egy épkézláb, hosszabb terjedelmű művet. De tegnap végre alkalmam nyílt erre is. És valószínűleg a jövőben jobb sorsra érdemes pszichiáterek sora fogja eldönteni, megérte-e.

possession1.jpg

Sikerült felfedeznem ugyanis az egyik legbizarrabb pszichodráma-horror-suspense remeket, Andrzej Żuławski Posession című alkotását (magyarul Birtoklásra sikerült fordítani, ami tulajdonképpen nem rossz, de az eredeti cím többrétegűségét sajnos nem adja vissza). Beteg-beteg-beteg... A nyolcvanas évek többi, műanyagszagú cucca – kevés kivételtől eltekintve – jócskán elbújhat mögötte, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy '81-ben(!) vitték filmre ezt az őrületet (utoljára talán a '73-as Az ördögűző volt rám hasonló hatással, még zsenge gyermekkoromban, de az korántsem volt annyira finomhangolt agybaj, mint ez).

Technikailag ugyan nem übereli kortársait, de sztori tekintetében mindenképp az élbolyban tanyázik a dög. Ennyire elborult cselekményt ritkán talál az ember, még az akkori, zseniális, és a maihoz képest elképzelhetetlenül színvonalas repertoárban is.

A vaskos német akcentusvilággal, és a hidegháborús nyugat-német életérzéssel rögtön kapunk egy olyan, önmagában is bizarr, a végletekig kifacsart atmoszférát, ami minden, csak nem megszokott, vagy klisés. A maga hihetetlenül elcseszett, a rendező által pedig direkte naivan, bunkósbotként kezelt szimbolikájával a környezet eleve letaglózó, életidegen, drámai.

A karakterek jelentős részének külső uniformizáltsága nagyon markáns rájátszás a tudatos és a tudatalatti én küzdelmének képzetére, vagy a latens skizofréniára (erre egy külön flashback-szerű betét rész is szolgál, de ez legyen meglepetés). Ehhez az is hozzáadódik, hogy a mellékszereplők (és a hozzájuk kapcsolódó szituációk) zöme álomszerű, egyáltalán nem reális, túlzottan mesterkélt.

A konfliktus maga egy gallyra ment házasság körül tombol, amibe észvesztő profanitással, és mégis perverz elrugaszkodottsággal pofátlankodik bele a természetfeletti (az imitt-amott elejtett transzcendens fejtegetések, a háttérben meghúzódó bibliai utalások elsőre föl sem tűnnek az embernek, a cselekmény naturális elemei olyan erővel kötik le a figyelmet). Van itt minden, ami egy igazán jó hátborzongáshoz szükségeltetik: feszültség, hentelés, rejtély, szex, patakokban ömlő ektoplazma (aki megnézi, rájön...), és egy cefetmód rusnya, csápos allegória a tönkrement kapcsolatok utáni pótlékkeresésre, és a minket kísértő belső gonoszra (nem, ne tessék a japán pornó ferde műfajaira asszociálni! ... látom késő, na, mindegy…).

Persze itt is akadnak, főleg a szürrealizmusból, a cselekmény kényszerítő erejéből, és az ennek néhol áldozatul eső dramaturgia következetlenségeiből adódó bökkenők.

Példának okáért, nekem senki sem fogja tudni megmagyarázni, miként képes a női lead két és fél, agilisnak/strammnak mondható úriembert, viszonylag mindenféle erőlködés nélkül, zsinórban lemészárolni. Már szinte komikus, ahogy az első két krapek hajszál ugyanúgy murdel meg, sőt kis híján a harmadik is, de ott már érezhette a rendező, hogy azért az mégis csak túlzás lenne, így abba vitt némi csavart. Oké, oké, a körülmények nagyjából magyarázzák az áldozatok dekoncentrációját, relatív védtelenségét, és a csápos allegóriának is akad hozzájuk némi köze, de azért ezek továbbra is a mű kevésbé meggyőző jelenetei közé tartoznak.

Hasonló buktató egy olyan mellékszereplő likvidálódása, majd rejtélyes felszívódása, akit én nem is tudtam igazából hova tenni. A nőcikém (elvileg a főszereplő hölgy legjobb barátnéja, vagy ki) egyszer csak feltűnik, random flörtöl a főszereplő muksóval, egy másik, sokkal későbbi, jelenetben már két böhöm bevásárlószatyorral látjuk, mintha főhősünk új barátnője volna, tök bénán elájul valamiért, majd a véghajrá előtt átnyesett torokkal előtántorog a liftből. Emberünk halál nyugodtan összenyalábolja, felviszi a hulláját szobára, és onnantól el van felejtve az egész... WTF?

Talán ez az össze-vissza ugrabugrálás az egyetlen komoly hibája az amúgy remek történetnek, és ha úgy vesszük, külön ráerősít a filmet belengő hektikus aurára (ez nyilván alkotói cél is volt), de engem azért kissé megkavart itt-ott.

Lényeg, ami lényeg, akinek van gyomra a valóban beteg, teljesen kifacsart horrorisztikus drámákhoz, aki szereti a zaklatott légkört, a szürrealitást, a rendhagyó kamerakezelést, a bizarr hangulatokat, és a többrétegű szimbolikát, az nyugodtan vágjon bele, nem fog csalódni. Viszont, aki kevésbé értékeli a kőkemény weird-et, és egy laza tinihorrorra vágyik, vagy egy a hack ’n’ slash zombiapokalipszis hozza lázba, az már nézzen is másik kompakt szívroham után, mert ezt nem neki találták ki.

További infók: http://en.wikipedia.org/wiki/Possession_%281981_film%29

A fenevad, a maga kétórás valójában: http://www.youtube.com/watch?v=046DnBor4lI

Címkék: cellulózung

A bejegyzés trackback címe:

https://diohely.blog.hu/api/trackback/id/tr545771278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.