Neméranevemisztán

 2014.02.15. 21:06

Mindenek előtt tisztázzuk: ez a poszt nem az idősek elleni hangulatkeltés, vagy valami hasonló. Igen, nekem is vannak nagyszüleim, és tudom, hogy mindenki másnak is, sőt azzal is tisztában vagyok, hogy ők derék, jóravaló emberek, akik sosem viselkednének így. Nem is róluk szól a bejegyzés.

Hanem arról az általános jelenségről, ami nagyjából úgy foglalható össze, hogy "nem ér a nevem". Kis hazánkra sajnos rettentő jellemző mentalitás ez. Mert mélyszegény vagyok, mert kőgazdag vagyok, mert x-re szavaztam, mert y-ra szavaztam, mert ez a mesterségem címere, mert ez, mert az, mert amaz. A lényeg, hogy valamilyen jogcímen nekem éppen hót ingyér' jár valami, ami a társadalom többi tagjának kemény pénzbe fáj, és ha nem kapom meg, hisztizek, rúgok, csípek harapok, rohanok az ombudsmanhoz, vagy telesírom vele a médiát, hadd lássa ország-világ, milyen kicsinyes gyökér is vagyok, de tényleg.

Az esetek túlnyomó többségében – mint éppen ebben is – viszont egyszerűen csak tahó vagyok. Igazi türhő paréj, nemre, korra, bőrszínre, vallásra, szexuális irányultságra, lakóhelyre, anyagi helyzetre, és minden egyébre való tekintet nélkül. Mert ez nekem jár. Sőt, papírom is van róla (lehetőleg olyan, "ha bemutatom a rendőrségen, akkor magát elviszik", hogy a Markos-Nádas duó klasszikusával éljek)...

Node, mi is borította ki nálam az éjjeliedényt annyira, hogy ily terjedelmes moralizálásra ragadtassam magam? Naná, hogy megint a tömegközlekedés! Nem hiszem el, hogy egyszer nem jöhetek úgy haza Paksra (ráadásul most hosszú idő után végre-végre), hogy ne kapcsolódna az utazáshoz valami negatívum.

Mai helyszínünk a 9-es busz, főszereplőink pedig egy 70 év fölötti matróna, egy 30-as éveit taposó BKV ellenőr, és egy jócskán nem a 30-as éveit taposó BKV ellenőr, illetve én, mint biodíszlet (plusz a hölgyemény részéről alkalmi kapaszkodó/légzsák). A szituáció pedig rutin jegy/bérletrazzia.

Esküszöm, meg nem fordult a fejemben, hogy a fenti felállás kapcsán bármikor olyan szituációba keveredek, melyben morálisan a karszalagos hegyitrollok oldalán találom magam. Ma ezt is megéltük.

Történt ugyanis, hogy az ellenőr teljesen udvarias, korrekt, jegyek állapotát firtató kérdésére a hölgy olyan alpári kivagyisággal, és természetes gőggel vágta rá, hogy neki márpedig nincs, hogy attól még a harcedzett kaller is majdnem lenyelte a nyelvét.

– Akkor viszont szeretnék kérni egy személyigazolványt.

– Az sincs, de ha lenne se mutatnék. Nem vagyok köteles.

– Akkor kérem a következő megállónál szálljunk le.

– Most szálltam föl, miért szállnék le!? Mit képzel!? Nekem a végállomáson van dolgom, oda is megyek.

– Asszonyom, önnek nincs érvényes jegye, kérem szakítsa meg az utazást! Ha ez nem tetszik, helyszíni bírságot is fizethet.

– Hogyne! Még mit nem! Hát, már ki is akar rabolni!? – a kérdés feltétele közben felháborodott tekinteteket intézett irányomba, gondolom, hogy azonnal tessek a védelmére kelni, vagy hasonló.

Közben elértünk a Bazilikához, az ellenőr már félig lent járt a lépcsőn.

– Hölgyem, kérem szálljon le!

– Dehogy szállok! Nekem dolgom van, szálljon le maga!

– Ne tessék gyerekeskedni, ennyi idősen tudhatná, mi a rend!

– Hát ez az! Mit inzultál maga egy öregasszonyt!? Az anyja lehetnék! Hát, nekem jogom van!

Eközben előkerült a szenior ellenőr is.

– Kérem tartson a kollégámmal, különben kénytelenek leszünk hívni a köztereseket.

– Én nem üzletelek a közteresekkel (WTF?), nem félek se maguktól, se tőlük. Nekem jogom van! Különben is, van jegyem!

– Igen? Akkor eddig miért nem volt?

– Volt eddig is!

– Miért nem mutatta meg?

– Szabad ország, azt csinálok, amit akarok! Elmúltam 70, nekem jogom van!

Közben előtúrt egy láthatóan már végiglyukasztott tömbjegyet.

– Nesze, itt van a jegyem.

– Hölgyem, ezek már érvényesítve vannak.

– Igen, most lyukasztottam! Különben is, nem működik a lyukasztó! Meg nekem amúgy se kell!

– Na jól van, tessék szépen lefáradni a buszról!

– Nem érti, nekem dolgom van, és maga nem ijeszt ám meg! Nem félek ám magától! (Ismét a tömeg felé fordulva.) Ezek itt ki akarnak rabolni! Meg akarnak verni!

Ez a rész már hisztérikus hangnemben zajlott, kb. az egész busz a jelenetet nézte. A két ellenőr láthatólag nem óhajtott az esti híradóban szerepelni, és a munkájuk is kicsit fontosabbnak tűnt annál, minthogy emiatt a rinyadék miatt kirúgassák magukat, így legyintettek, és leszálltak. Az öregasszony ezután olyan diadalittas ábrázattal dülöngélt a banyatankja mellett, mint aki minimum most kapott Kossuth-díjat...

Az esetnek két tanulsága van. Az első, hogy a tahóság abszolút kor-, és nemfüggetlen. Ki nem néztem volna az öreglányból, hogy ekkora rinocérosz, de gond nélkül felveheti a versenyt akármelyik metróbiztonsági őstulokkal, elég nagy lauffal indulna, annyi szent.

A másik, hogy addig nem lesz élhető város Budapest, amíg a tisztelt lakosok ki nem verik a demens agyukból, hogy nekik mindenhez "joguk van", amihez csak jól esik, mert "ez egy szabad ország". A kis, alapvető szabályok semmibevétele vezet oda, hogy idővel a sokkal fajsúlyosabb korlátozásokra is fittyet hánynak egyesek. Mondjuk arra, hogy nem ölünk. Általában pont ilyen idős néniket...

Ha mindehhez azt a gyomorforgató mentalitást is hozzávesszük, melyre a a történet főszereplője is rájátszott, tudniillik, hogyha valakik megpróbálják betartani a szabályokat, és a renitenskedő elég hangosan sipákol a jogaiért, nagy sansz van rá, hogy előbb-utóbb előkerül egy-két széplélek, csőre töltött telefonnal, és már pakolja is a netre a megrázó videókat, miszerint a csúúúnya hatóság, meg a BKV minden ok nélkül utasokat kínoz, mert csak (lásd ezt, vagy ezt), még lesújtóbb lesz az összkép. Nincs émelyítőbb, farizeusabb dolog, mint a szabályszegők morális fölmentése, az emberi jogokra való hivatkozás lilaködös égisze alatt.

Az lehet, hogy a BKV egy velejéig romlott szervezet, színvonal alatti szolgáltatásokkal, de jobb ha tudja a kedves utastársadalom, a Hagyó Miklósokat, a Vitézy Dávidkákat pont az ilyen mentalitás termeli ki, és tartja pozícióban az idők végezetéig. "Azt csinálok, amit akarok, mert ez egy szabad ország, jogom van hozzá!" Ízlelgessük ezt egy kicsit...

Címkék: megtörtént

A bejegyzés trackback címe:

https://diohely.blog.hu/api/trackback/id/tr605815996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.