Felhők a horizonton

 2014.02.20. 16:45

Úgy érzem ismét közeledek egy komolyabb hullámvölgyhöz. Nem igazán tudom megfogalmazni mi is váltja ki belőlem a baljós előérzeteket, de mostanság minden gondolatom, minden cselekedetem, és sajnos majd minden megnyilvánulásom mélyén valami körülírhatatlan vész tengeri szörnyei úszkálnak.

Pedig rég indult ennyire pozitívan évem, mint az idei. Rég volt bennem ennyi elhatározás, ennyi elszántság, és ennyi tettvágy. Szellemileg és fizikailag is sikerült sokat épülnöm, változnom, eddig úgy fest, előnyömre. Egyelőre semmiféle konkrét dolog nem utal arra, hogy ezt bármi is komolyabban fenyegetné, akár kívülről, akár belülről, de sajnos tudok annyira olvasni a jelekből, hogy világosan lássam, valami közeleg. Egy fordulópont, egy újabb jelentős cezúra, ami magával hozza a visszaesés ódiumát, és a bizonytalanság félelmeit. Bízom benne, hogy az idáig eltelt rövidke időszak pozitívumai felvérteztek annyira, hogy bármi is jön, ne az eddigi életkríziseim romhalmazát hagyja majd maga után. 

Tavaly év végén, hosszú idő után újra, végre nem egy lelki, vagy egzisztenciális összeomlásból kellett ismét felépíteni önmagamat, apránként, a semmiből, sértődött, hiú daccal, és szalmaláng lelkesedéssel, hanem minimális fizikai kényszerből, és legnagyobbrészt saját elhatározásból, tudatosan, és kedvvel.

Mondhatnók, semekkora lépés az emberiségnek, hatalmas lépés nekem. És csupán az első. Nagyon sokan nem ismerik föl az ehhez hasonló útkeresések jelentőségét, én is sokáig legyintettem rá, de be kell látnom, botorság volt. Az életet minél több dologgal ki kell tölteni, lehetőleg olyanokkal, amik hasznunkra válnak, és teljesebb emberré tesznek. Amik pedig nem ezt a tendenciát erősítik, azokat lassan el kell engednünk.

Ezt a felismerést, ezt az új lendületet érzem most veszélyben. Nem tudom, mit hoz a közeljövő, de abban biztos vagyok, hogy ehhez az új lelki horizonthoz fűződő viszonyomnak a komoly szakítópróbája lesz. Nem szeretnék megbukni rajta, mert ahhoz túl sok munkám, energiám, és reményem van benne...

Címkék: hablaty

A bejegyzés trackback címe:

https://diohely.blog.hu/api/trackback/id/tr665823770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása