Már amikor felkeltem, tudtam, hogy jó lesz a mai nap, de hogy ennyire, abban azért nem mertem bízni. S láss csodát, kérj, és megadatik alapon az idei tavasz sokadik, de eddig igazán kiemelkedő élményén lehetek túl.

A tavaly nyáron újjáéledt biciklihóbortom egy viszonylag rövid, két-két és félhónapos tiszavirágzás után egy elmérgesedett térdsérülésnek "köszönhetően" a tervezettnél korábban véget ért. Mondanom se kell, végtelenül sajnáltam a dolgot, hiszen végre sikerült kihasználnom a titkos, Tímár utcai főhadiszállásom nyújtotta egyik legnagyobb előnyt, konkrétan, hogy egy percre lakom Budapest leghosszabb, összefüggő bicikliútjától.

Közvetlenül a lábproblémák előtt már ott tartottam, hogy északon kis híján kibicajoztam Szentendrére (ennek a Megyeri híd után az árvízből visszamaradt sártenger állta útját); délfelé pedig mondhatni napi rutinná vált a Tímár utca-Budafoki út táv, és már magabiztosan kacsintgattam a Fékező utcai Vasmacska Terasz leigázása felé.

A hideg évszakos kihagyás után idén újult erővel vágok bele a projektekbe, és még az is elképzelhető, hogy a jelenlegi munkahelyemre is drótparipámmal fogok kijárni, csak találnom kellene egy olyan útvonalat Rákosborzasztóra, ahol nem borítékolható, hogy bármelyik pillanatban kivasalhat egy kamion, egy busz, netán egy vonat...

Az expedíció azonban némi csúszásra kényszerült, lévén már egy hete el szerettem volna indulni, ám alig jutottam túl a Tímár utcai HÉV-felüljárón, telivérem hátsó kerekének tengelye úgy döntött, párban szép az élet, és innentől két darabban folytatja pályafutását. Kissé megsemmisülve bandukoltam vele vissza lakhelyemre, bár az a tudat végtelenül vigasztalt, hogy nem mondjuk a Rákóczi hídnál sérült le szegény jószág.

Hatalmas szerencsémre még aznap sikerült találnom egy remek bicikliszervizt, akiknek alapos, rendkívül korrekt árfekvésű, és főleg gyors munkájának hála hátasom immár újra nyargal.

A mai tesztüzem során minden eddiginél jobban teljesített, meghálálta a gondoskodást, és egészen a Kopaszi gátig repített (hmmm, lehet, hogy kicsit növelni kéne a 10 év/1 nagygenerál arányszámot, ami a karbantartást illeti... :3 ).

Eredetileg csak a Várkert Bazárnál szerettem volna helyszíni szemlét tartani (a Kossuth téri gengszterkedés után innen szándékoztam új képekkel jelentkezni, de meglehetősen kampányszagú, és rém indokolatlan "átadó" három napos csodája után szomorúan tapasztaltam, hogy az épületegyüttes elé ismét fölhúzták a csirkedrót kordonokat, ami nem teszi túl fotogénné a látványt, és a pórnépnek ismét se ki, se be...).

De magamat is meglepve annyira belelendültem a dologba, hogy meg se álltam Leisztingerlandig. Ezt valószínűleg a lábam holnap egy ordenáré izomlázzal fogja jutalmazni, de legalább lesz mit ledolgoznom, mert reggel már, ha törik, ha szakad, a Vasmacsek a cél (feltéve, ha időközben nem köszönt ránk a beígért szutyok idő)!

Amúgy a korzón, és a bringaúton végig érezni lehetett a tavaszi zsongást. Ennyi embert még az életben nem kellett kerülgetnem. Miután már a sokadik andalgó turista, illetve a bicikliút közepén egymás fogtöméseit nyelvvel vizsgálgató cejejmespár végezte majdnem a kerekeim alatt, kénytelen voltam leszűrni a tanulságot, miszerint vissza kell szoknom a "hajnalban megyünk kerékpározni, mert akkor csak az olyan őrültek vannak, mint én" szisztémára, mert így katasztrófa volt a közlekedés.

El is határoztam, hogy kezdő biciklis társaim számára a közeljövőben készítek egy térképet, külön kiemelve rajta a bringaút gebaszos részeit, mert sajnos van egy pár. Látszik, hogy a budai rakparti korzó alapvető funkciója nem a kerékpárforgalom támogatása volt, amivel semmi probléma, de nem hiszem el, hogy még senkinek sem jutott eszébe az önkormányzatnál, hogy talán pár sárga csík fölmázolásán kívül mást is el lehetne követni azért, hogy eleget tehessen ennek is (na jó, de elhiszem...).

Gyorsan abba is hagyom az ábrándozást, mert a bennem szunnyadó Albert Speer már mindenféle újabb, egyszerre esztétikus, funkcionális, és logikus építészeti csodákat álmodott bele a nagy pesti összevisszaságba, amik sosem fognak megvalósulni, és csak a szívem fáj tőlük.

Viszont holnap remélhetőleg sikerül kimaxolni a déli irányban rejtőző lehetőségeket, drukkoljatok ;)