Már megint te...

 2015.11.08. 11:23

Budapest. Hajnali fél három. Jöhetne már az a tetű busz, mert egyre morcosabb az éjszaka hűvöse. De persze nem jön. Bezzeg jössz helyette te...

wiggers.jpg

Igen, te. Te, a láthatóan csutkára bedrogozott, ízlésficammal épphogy agyon nem vert, túlmozgásos agresszióbomba.

Te, aki a mínusz 1 fokban is térdig eresztett bőgatyában, atlétában, retardsapkában, arany kályhalakkal lefújt, trombitaréz fuxokban és könyékig feltűrt pufidzsekiben, olyan mozgáskultúrával vonszolod a nyeszlettre szálkásított testedet, amitől egy kangörcsös csimpánz is elszégyellné magát.

Te, akinek minden mozdulatából messzire süt: meg akarsz ütni valakit. Bárkit. Mert a szertől hatalmas rajnak érzed magad. Mert szar volt az estéd. Vagy mert túl jó. Vagy mert nem fájt eléggé, amikor az előbb, teli rüszttel levertél egyet a parkolni tilos táblának. Vagy mert nem állt meg a taxis, aki elé kétszer is megpróbáltál kiugrani. Vagy mert nem sikerült teljesen feldöntened a közeli építési terület kordonjait. Vagy mert valaki nem tudott elég gyorsan nem ránézni a csípőficamszerű vonaglásodra, és ez már elég indok arra, hogy belé köthess. Vagy mert csak, mert miért ne?

Te, aki delíriumodban mindenféle retorzió nélkül ugrálhatod deformáltra a sarki trafószekrény tetejét, és döngetheted artikulálatlan üvöltések közepette a közeli vegyesbolt kirakatát.

Te, akinek mindent szabad, és aki a törvények fölött áll, mert ha bárki megpróbálna helyrerakni, legyen az civil, vagy hatóság, ő húzná a rövidebbet. Te, aki elől épp ezért húzódik összébb a megálló népe, mint az apróhalak, amikor ragadozó köröz a vízben.

Te, aki abszolút ilyen ragadozónak is érzed magad, pedig csak azért nem ken le neked valaki végre egy igazi, az életedből eddig szemmel láthatóan hiányzó, makarenkói sallert, mert miattad a kutyának nincs kedve bíróságra járkálni, vagy kórházba kerülni, ha esetleg belé állítod a magadnál dugdosott, kétfilléres bugylibicskát, amitől persze hihetetlen nagy gengszternek, meg az éjszaka császárának érzed magad.

Te, aki után a buszon ordítva veszekedő, harmincas éveiben járó pár ordenáré, de legalább egymásra korlátozott rikácsolása a legcsodásabb, mennyei felüdülésnek tűnik.

Te, akit soha, senki sem akar viszontlátni, mégis időről-időre előkerülsz, és hol az aluljárókban, hol a parkokban, hol a megállókban, hol a villamoson, hol a buszon borzolod a kedélyeket, emberalatti primitívségeddel, és céltalan agresszivitásoddal.

Te! Nem akarsz már végre eltűnni a jó francba a normális emberek mindennapjaiból...?

Címkék: megtörtént hablaty

A bejegyzés trackback címe:

https://diohely.blog.hu/api/trackback/id/tr238058784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.