Szokásos életkép, a 9-es buszról: egymás hegyén-hátán álló-ülő, kifacsart pozícióban utazó tömeg. Kb. a Nyugatinál fölszáll Hajléktalan, és Hajléktalanné. Innentől csak erős idegzetűeknek.

Az első, ami fölkelti az ember figyelmét/éberségét, az odor. Megszokott dolog, a rutinos utazót már a hányinger sem kerülgeti olyan intenzitással tőle. Több tonnás reklámszatyrok. Igen, ez is szokásos, dűl is, borul is össze-vissza az egész, ahogy a nagykönyvben meg van írva.

Hangazavar, egymás szinte gépies szidalmazása. Ó, hogy ez egy ilyen műsor lesz, remek, nem tudtam, mi hiányzik az év végi hajtás őrületéhez...

fist.jpg

Modor az mutatóban sincs, úgy pöffeszkednek be, mint aki az előző megállóban vette meg a buszt. Tolakszanak maguknak némi állóhelyet, majd miután kiméltatlankodták magukat, visszafordítják a hajóágyúkat egymásra, és újra indul a tűzijáték.

Egész addig, amíg Hajléktalanné úgy nem dönt hogy ő most leül. Bárhová. És elkezdi taszigálni a mellette lévő öregasszonyt, aki az egyik lehajtható ülésen foglal helyet. Nekem fél busznyival odébbról is úgy ökölbe szorult a kezem, hogy ujjlenyomatot hagyott a kapaszkodó csövön. Persze, az utazóközönség zöme nem volt ilyen finnyás, mindenki sztoikus nyugalommal tűrte, hogy Hajléktalanné, majd pár perc múlva már Hajléktalan is elszekálja a nénit a helyéről, aki inkább lehorgasztott fejjel eloldalgott a busz hátulja felé.

Hajléktalanék roppant büszkék voltak magukra, de az öröm nem tartott sokáig, ismét jött a verbálbunyó.

Két megállónyira otthonról, a tömegdinamika odasodort a visszataszító alakok mellé (megjegyzés: aki olvasta a korábbi írásaimat, az tudja, semmi kifogásom a normális, ember módra viselkedni tudó, és hajlandó csövesek ellen, a bajom azokkal van, akik valószínűleg egy BMW-vel a seggük alatt is ugyanolyan civilizálatlanok lennének, mint így...). Fülemben szólt a zene, eleinte nem is tűnt föl, hogy hirtelen én kerültem a figyelem középpontjába.

Hajléktalanné azonban nem egy halk szellővel bélelt teremtés, képes volt túlkárogni a Slayer-t, miszerint, amikor odanyomott a tömeg, én fölé tornyosultam, és majdnem fejbe vágtam (előbbit a szipirtyó daliás, 130 centije mellett nem volt nehéz elkövetni, utóbbi csak jól esett volna, de sajnos nem történt meg). Miután látta, hogy engem kb. hidegen hagy a sipítása, mondandóját immár Hajléktalannak címezte, aki mellettem/mögöttem ácsorgott.

"Jóvammá!" - jött a válasz - "Az öregasszonyt is simán eltakarítottam, majd elrakom ezt is, e!" Ezzel a felkiáltással elkezdett mindenféle bokszoló mozdulatokat imitálni irányomba, amiket én az ablak tükrében követtem nyomon, látványosan unott arccal. Hajléktalan egyre jobban belelovalta magát a történetbe, már hencegve röhögte oda a foltnak, élete zsákján, hogy én így be vagyok szarva tőle, meg úgy látja, hogy remegek, pedig még a lábait nem is használta... stb.

Nem tévedett, tényleg remegtem. Ugyanis nincs az az elektronmikroszkóp, amivel ki lehetett volna mutatni, milyen kevés választotta el attól hősünket, hogy megtapasztalja, milyen az, amikor én használom az öklömet. Nem vagyok egy agresszív ember, sőt, kimondottan béketűrőnek mondanám magam. Épp ezért döntöttem úgy, hogy mielőtt hátrafordulok, és úgy állcsúcson vágom ezt az emberbőrbe öntött, kupac ganét, hogy kiviszi a buszablakot, inkább leszállok, és sétálok hazáig egy megállót.

Nem tőle féltem, ő csak undorral vegyes dühöt ébresztett bennem, mint a kutyapiszok, amibe belelép az ember, és sikálhatja utána az egész cipőjét. Az a helyzet, hogy amikor az ablakban méregettem a fickó komikus hadonászását, és kalkuláltam, milyen ívben, és mekkora erővel kellene pontosan pofán vernem ahhoz, hogy minimum két foga kirepüljön, rájöttem, hogy túlságosan élvezném. Egy tizedmásodpercig bennem volt, hogy csak érjen hozzám, üssön ő először. Csak legyen okom visszaadni. És akkor addig kapja, amíg mozog.

Ilyen az, amikor pár nehéz nap után, a kellő gombok birizgálására, elősandít az emberből a lelke legmélyén megbúvó, veszedelmes sötétség. No, engem ennek a pillantásától vert ki a hideg verejték, és áldom a józan eszem, hogy volt bennem annyi, hogy leszálljak.

Mindenki jobban járt.

Címkék: megtörtént

A bejegyzés trackback címe:

https://diohely.blog.hu/api/trackback/id/tr658174910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rá se ripityom 2016.04.19. 16:31:42

Jobb lett volna pofán baszni, mint a gereblye, csak akkor meg főzheted ki autoklávban a kezedet.