Tegnap végre sikerült megnéznem James Cameron és Robert Rodríguez közös gyermekét, a Yukito Kishiro mangája által ihletett Alita: A harc angyalát, és azt kell mondjam, nem csalódtam.

Már az elején le kell szögezni: a film nem adja vissza lépésről lépésre a képregény történéseit, nem csak azért, mert a mindössze 2 órás játékidőbe sehogy sem fért volna bele egy ennyire szó szerinti adaptáció, de a filmes történetmesélés szempontjából nem is lett volna szerencsés.

Cameron rengeteget csavart a sztorin, hogy jobban illeszkedjen a mozivászon elbeszélési módjához, ami egyáltalán nem tett rosszat a produkciónak, és maximálisan tiszteletben tartja az eredeti szellemi terméket, illetve annak mondanivalóját: a felnőtté válás, az önállósodás és az élet borzalmaival való szembenézés örök élményét.

A legkevésbé sem zavaró, hogy néhány karakternek más a neve, külseje, esetleg nem is szerepelt a képregényben vagy némileg módosultak a motivációi. A film világa organikus egészként működik, szereplői kiválóan adják vissza a Kishiro által megálmodott posztapokaliptikus cyberpunk mikrokozmoszt.

Az, hogy a címszereplő a létező legfejlettebb és legveszélyesebb kibernetikus harcosként sem uralja le egyből a szituációkat, hatalmas erény (ilyen jól még a mangában sem sikerült eltalálni az ehhez szükséges arányokat), ami sokkal szimpatikusabbá és emberközelibbé teszi Alitát, mint például Reyt az új Star Wars-trilógiából.

Főhősünk megvívja a maga, szükséges buktatókkal teli harcait - a klasszikus "hősi" karakterív nagyszerűen érvényesül -, lehet izgulni érte és lehet örülni, amikor sikerrel veszi a kihívásokat, és ami a legfontosabb: a film végén úgy állhat föl az ember, hogy alig várja a folytatást.

Persze, mint minden adaptációnak, ennek is megvannak a maga buktatói. Bár az eredeti narratíva ikonikus pillanatai és harci jelenetei megmaradtak - és valami egész hihetetlen élmény ezeket végre filmen is látni -, az a nagy fokú sűrítés, amit Cameronék produkáltak, itt-ott elnagyolttá teszi Alita és a többi szereplő, különösképpen Hugo személyiségábrázolását.

A mangában nyilván sokkal több lehetősége volt az alkotónak ábrázolni a karakterek belső növekedését, küzdelmeit és a drámai fordulatok hatásait vagy éppen a szerelmi szál mélységét. A filmben ezek alkalmanként elég sután, hiányosan jelennek meg, aminek leginkább a kissé szerencsétlen, bár valószínűleg kényszer szülte rendezői megoldások az okai.

A már említett rövid játékidő sajnos sok helyen bekorlátozza az alkotás ábrázolóképességét, ezt pedig sajnos a hollywoodi farkastörvényeknek köszönhető. A Battle Angel finoman szólva is egy marginális rajongótáborral rendelkező franchise, amit világszerte viszonylag kevesen ismernek, ráadásul az eredeti tartalom kifejezetten erőszakos, csak úgy tobzódik a véres jelenetekben. Ez az álomgyár nyelvére lefordítva nehezen marketingelhető és nehezen eladható terméket jelent.

Ha Cameron nem kezeli szívügyeként a dolgot, akkor bizony sosem készülhetett volna belőle film, pláne nem ekkora szabású produkció. Jól érzékelhető, hogy épp ezért a lehető legtöbb mindent el akart mondani a Battle Angel világáról - persze a saját alkotói szemüvegén keresztül -, hiszen egyáltalán nem lehetett biztos benn, hogy lesz folytatása a filmnek (sajnos ez még most sem az).

Viszont a passion projekteknek is megvannak a maguk korlátai: a fantasztikus, kifejezetten élvezetes CGI-munka sem olcsó mulatság, így anyagi okokból az alkotók kénytelenek voltak megspórolni azt a plusz egy órát, amire a történetmesélésnek jobb esetben még szüksége lett volna.

Annyit még meg kell jegyeznem, hogy én a rengeteg, kiválóan koreografált akció mellett is kicsit hiányoltam ugyan a több vért és a "rozsdásabb", mocskosabb atmoszférát, de a végeredmény nálam így is kellőképpen betalált. Kevés film készült az elmúlt években, amire azt tudnám mondani, hogy többször is szívesen megnézem, na az Alita pont ilyen lett.

Oldalakon át tudnám még elemezgetni a tegnapi moziélményemet, fejtegethetném, hogy hosszú-hosszú idő után végre ismét láthattam egy olyan filmet, aminek tényleg jól állt a 3D, vagy hogy kivételesen milyen jól passzolt a magyar szinkron, de inkább arra buzdítanék mindenkit, hogy nézze meg, amíg teheti. Abszolút megérős élmény.