És az életnek nevezett dadaista rémdráma nem szünetel. Ímhol egy lírai gyöngyszem, melyet tegnap sikerült elcsípnem a VII. kerület szívében.

Jelenet háttere: A Murányi utca és a Garay tér sarkán található vegyesbolt bejárata, valamint kisebb mértékben az előtte húzódó parkoló.

Szereplők:

Félrészeg, barnamikulás fejű mókus.

Enyhén túlmozgásos, fojtott agresszióval küzdő, kopasz úriember, susogós kabátban.

Én (közvetve).

Jelenet:

A félrészeg mukival folytatott, stabil hidegháború után (én állok, várok, ő rám sandít, mérlegel, amikor látom, hogy jönne kunyerálni, odébb megyek kicsit, vagy csinálok valamit, ő ettől visszatántorodik, erőt gyűjt, ismét próbálkozik; ez percenként ismétlődve, tíz percig) fröccsöntött műanyag medzsbox  balról parkolóba be (csatahajónyi távolság a padkától).

Susogós emberünk kiszáll, majd odaszól a félrészeg manusznak: – Na, testvérem, jó hírek, lesz kégli!

Mókusunk felélénkülve visszakérdez: – Télleg? Mikor? Hol? Mennyié'?

Susogós: – Hát, nem egy Hilton, tesó, de lesz. Valami szoba. Aszongya, 13 négyzetméter. Talán. De a négy, utcára néző ablak az tuti.

Mókus: – Négy? Miii? Minden falra egy, vagy hogy? Várjál, akkor, hogy néz egy utcára? Nemértem... Biztos négy?

Susogós: – Négy, négy. Vagy nem annyi, mit tudom én? Négy. Asszem egy falon, szóval, na, egyfele néznek, na. Lényeg, hogy lesz.

Mókus (félig magának motyogva): – Nem szoba, basszus, folyosó...

Én: Dolgomra el. Pedig érdekelt volna a folytatás.