Valószínűleg már most bánom kicsit, hogy megszültem ezt a posztot, de ez a hely mégis csak az a szárítókötél, amire az efféle szennyeseket kiteregethetem magamból, úgyhogy csapjunk a lecsóba! Vagy az már gyilkosság...? Ú, kemény lesz ez a pár bekezdés...

Először vala ez: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=681918111828775&set=a.370108239676432.85896.259149234105667&type=1&theater

Aztán lett belőle ez: https://www.facebook.com/events/561876617224205/?source=1

Majd ez: http://444.hu/2014/01/09/csak-disznotoros-lesz-a-fogashazban-a-malacot-mashol-olik-le/

Mindjárt itt le kell szögeznem, hogy egy olyan intézmény programja körül zajlik a habverés, melyben én még sosem jártam, és nem hinném, hogy valaha is fogok, így számomra akár édesmindegy is lehetne a történet. De nem az.

A jelenség rögtön kettő darab értelmezési síkon is izgalmas: az elrugaszkodottabb a közbeszéd milyensége felől közelít a kérdéshez, a másik, a személyesebb, pedig a pro/kontra tengelyen zongorázza végig a történetet.

Tárgyaljuk meg most az utóbbit (ez itt mégiscsak egy egóblog), és minél gyorsabban essünk is túl a rágós részeken. (Ma a kényszeres szóviccek napja van, igen.)

Tehát, a személyes érintettség faktor ott indul, hogy én biza gonosz húsevő vagyok. Sőt, amíg drága, megboldogult anyai nagypapám élt, nem átallottam évente legalább egy disznótoron aktívan részt venni (szúrni sosem szúrtam malacot, mert nem volt hozzá érzékem, illetve ügyességem, fogni viszont hősiesen fogtam, feldolgozni, és enni pedig még annál is hősiesebben). Azt sem árt tudni, hogy kényszerdiéta okán volt olyan éve életemnek, melynek tetemes részében nem ehettem húst (meg úgy általában bármilyen fehérjét).

Mondhatnók ismerem a barikád mindkét térfelét, és el kell áruljam, egyik sem transzcendensebb a másiknál, se itt, se ott nem találtam Szent Grált, azóta is épp úgy eszem húst és zöldséget, hamisítatlan gasztronómiai kéjencként hülyeség is lenne elvárni tőlem, hogy bármelyikről lemondjak.

Ezért pl. kifejezetten nem szeretem azokat, akik a zöldségfogyasztás kizárólagosságát hirdetik, mindenek felett, és mindent kizáróan. Ismerjük az ilyet, mindenki hülye, csak ő helikopter, aki pedig nem úgy, ahogy ő, az nem is ember. Senkitől sem vitatom el a vegetáriánus életmód létjogosultságát, amíg nem küzdi föl magát az erkölcsi magasló nyergébe, és nem rendez tömegoszlatást az abszolút igazság lángpallosával, ha kell, ha nem.

Ha nem tetszik, hogy a Fogas Házban disznót vágnak, nem kell aznap oda menni. Ilyen egyszerű. Ha nem tetszik, hogy én eszem húst is, na bumm, biztos velem van valami difi, nem kell belém avatkozni. De azon viszont ne sértődjön meg senki, ha a fölösleges pampogásra felveszem a kesztyűt (ha nem is személyes megszólítottként, de a sorsközösség okán garantáltan), és én is elő merem adni a véleményemet (a mai világban sajnos, érvek, türelem, és valódi tolerancia híján, ezért szoktak kiosztani mindenféle beszédes billogot, mint náci, fasiszta, autoriter, intoleráns, idióta, műveletlen, meg hasonlók...).

Például, hogy képmutatásnak tartom, ha valaki "aggódik" a haszonállatokért, mert azok – irgalom atyja, ne hagyj el! – hangot adnak ki, sprickol belőlük a vér, illetve hatalmas, kerek szemekkel néznek az emberre, miközben elhaláloznak, míg a növények nem cselekszik ugyanezt. Erre remek visszavágás szokott lenni, hogy a zöldségnek nincs idegrendszere, így a zeller nem is érez fájdalmat, miközben elpusztítjuk.

A vita szempontjából mellékes, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint fogalmunk sincs, mit fog föl abból egy karalábé, ha négyfelé csapjuk, az már érdekesebb, hogy miként állunk az élethez, és annak értékéhez. Vajon egy olyan élőlény szenvedése, és kimúlása, mely hangot tud adni fájdalmának, ill. egyéb úton is ki tudja fejezni azt, előrébb való, mint azé, amelyiknek ehhez nincsenek meg a biológiai adottságai, de potenciálisan érezheti ugyanazt? Fogas kérdés... (ejj, már megint...)

De van itt még egy gondoaltkísérlet: mindenki vegyen most egy jó mély levegőt! Fújjuk ki! Ugye, milyen remek volt, mindenki élvezte? Akkor üdv a tömeggyilkosok legtöbb élőlényre kiterjedő klubjában, ugyanis ezzel a cselekedettel mikroorganizmusok csilliárdjain sikerült genocídiumot végeznünk egy pillanat alatt. Ugye most senki sem gondolkodott el azon, milyen kegyetlen dolog is a lélegzés, és inkább abba kellene hagyni? (Aki igen, az tudja, mit kell tennie...) Bizony, nem árt, ha elfogadjuk, hogy az életben maradásunk más élőlények pusztulásával jár. Teljesen fölösleges dilemmát csinálni belőle, hogy milyen méretű teremtményeknek kell ehhez adott esetben meghalnia (a gyesznó is sok kis izéből áll, az nem érv, hogy az óriásamőba le van tojva, mert miniatűr), mert változtatni amúgy se tudunk a dolgon (jobban mondva, tudunk, de a kollektív öngyilkosság nem tűnik túl előremutató lépésnek). Vagyis inkább, nem úgy kell dilemmát csinálni belőle, ahogy azt sokan művelik.

Húst és zöldséget is lehet igényesen, egészségesen, és főleg mértékletesen fogyasztani, a végletesség egyik esetben sem célravezető, a kizárólagosság pedig pláne nem.

Mindenkinek szíve joga, hogy ne tetsszen neki mondjuk a disznóvágás, a vér látványa, a visítás, meg minden, ami az ilyesmivel jár, sőt az is normális, ha az ember szívének húrjai megpendülnek szegény malacért egy pillanatra. De akkor legyünk annyira emberek, hogy aki így érzi, az felvállalja ezt, és ne olyan marhaságokkal próbáljuk győzködni egymást az IGAZSÁGRÓL!!! (igen, így...), hogy hány tonna búzából konvertálódik 3 dkg hús, és miért baromság ez alapján húst enni, meg hasonlók, vagy hogy mennyire gazdaságtalan az állatok léte, mert pusztítják a drága növényeket... stb.

Talán élhetőbb hely lenne a világ, és talán egyszer egy asztalhoz is tudna majd ülni a két társaság anélkül, hogy egymást falnánk föl.