Beszélgetések egy mentorral

 2017.02.26. 09:19

Rengeteg előnnyel és élménnyel jár, ha az ember újságíró, többek között olyan emberekkel is módjában áll beszélni, megismerkedni akikkel amúgy csak a sajtótermékek lapjain futhatna össze. Ez a bejegyzés azonban nem egy ilyen találkozásról fog szólni, ugyanis vagyok abban a privilegizált helyzetben, hogy elmondhassam magamról: Perlaky-Papp József tanárom volt, méghozzá nem is akármilyen.

gregerg.jpg

 

Felsőoktatási karrierem második, szakmailag talán hasznosabb és minőségibb szakaszában volt szerencsém megismerni Tanár Urat, aki a válságkommunikáció, a politikai PR és a általában véve a stratégiai marketing rejtelmeibe avatott be minket. Nagyon élveztem az óráit, és rengeteget tanultam tőre.

Minidig megkövetelte a teljesítményt, de igazságos volt. Én személy szerint szerettem, hogy jó kedéllyel mesélt kitűnő anekdotákat, melyekből indirekt módon mindenki annyi hasznos tudást bányászott ki magának, amennyit tudott, kurzusai pedig sokrétűek és érdekesek voltak. Számomra pedig nagyon is hasznosnak bizonyultak az újságírói pályán.

Arra viszont nem sok esélyt láttam, hogy miután végeztem a BKF-en, egyszer szakmai kapcsolatba is kerüljünk.

Az elmúlt két hét, hála Istennek, rácáfolt erre a vélekedésemre, és egy kitűnő hangulatú személyes, valamint egy hasonlóan tartalmas írásbeli interjú keretében sikerült egykori tanítómmal értekezni a  jelenlegi magyar politikai helyzetről, a pártok évértékelőiről és várható politikai stratégiáiról.

Sokat jelentett számomra, hogy olyan témákról is nyitott, őszinte hangvételű és tartalmas beszélgetést tudtunk folytatni, amelyekről más elemzők csak ködösen, vagy szőrmentén szeretnek beszélni.

A Jobbik, a Demokratikus Koalíció és a Fidesz rendezvényeiről, dilemmáiról, játszmáiról, reményiről és félelmeiről szóló interjú itt olvasható:

"A Fidesz számára a Jobbik jóval nagyobb veszély, mint Botka vagy Gyurcsány"

Miért van bajban Gyurcsány Ferenc? Miért nem várható kormányváltás, ha a baloldali választók Botka Lászlóra szavaznak? Milyen kihívások várnak a Jobbikra? Milyen ambíciókat dédelget Orbán Viktor és miért olyan sikeres a kormányzati kommunikáció? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaptunk Perlaky-Papp Józseftől, a Budapesti Metropolitan Egyetem (volt BKF) címzetes főiskolai docensétől, kommunikációs szakembertől a politikusi évértékelőkről folytatott beszélgetésünkben.

Míg az MSZP és a baloldal hasonló jellegű elemzése itt található meg:

Botka vs. Gyurcsány: az elbaltázott leszámolás?

Perlaky-Papp Józseffel, a Budapest Metropolitan Egyetem címzetes főiskolai docensével, kommunikációs szakemberrel beszélgettünk a szocialisták évértékelőjéről, a baloldal belső megosztottságáról, az MSZP ezredjére történő "megújításáról" és arról, hogy a formálódó összefogás képes lesz-e lemosni magáról Gyurcsány Ferencet? Molnár Gyula és Botka László nem feltétlenül lehet büszke a bizonyítványára.

(Végre megérett bennem az elhatározás, hogy a publicisztikai jellegű írásaim mellett az általam készített interjúkat is megosztom a blogon, úgyhogy a közeljövőben több, ilyen jellegű iromány felkerülése is várható. Szerencsére az elmúlt több mint egy év termése érdekes beszélgetésekben sem szűkölködik, úgyhogy lesz mit olvasgatni.)

(Fotó: Béli Balázs / Alfahír)

Címkék: megtörtént interjuh újságírósdi Perlaky-Papp József

A bejegyzés trackback címe:

https://diohely.blog.hu/api/trackback/id/tr3312294655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása