Tegnap végre jó volt élni. Ritka az ilyen...
Kezdjük ott, hogy nem kellett fél napot várni a szállítóra melóban, sőt, magyarból volt a csóka, és még csak azt sem vette zokon, hogy elsőre inglisül próbáltam meg kommunikálni vele. Ritka az ilyen...
Este margitolás, barátokkal, ami annyira azért nem volt régen, de mégis mintha ezer éve nem találkoztunk volna. Szuper idő, még szuperebb kvaterka, és a lehető legszuperebb ötlet, hogy folytassuk az estét máshol is, ne csak úgy nyugdíjasan haza, mert sajnos újabba rászoktunk erre.
Óbor már tényleg kimondhatatlanul régen volt, annyira, hogy eleinte szinte idegenül hatott a terep. Karaoke, tincitánci, sör, és hihetetlenséges élmények. Régebben az ilyen estékről, és az ott szövődő, hamvába holt intimitásról születtek a jobb verseim. Igazából a mostani éjszaka több ilyen potenciált is rejt magában, úgyhogy lehet, hogy még a végén újra pennát ragadok, ki tudja (mondjuk sms-fűzfapoézis sikerült, de azt inkább tekintsük halott történetnek, köszönöm...). Ritka az ilyen...
Mondjuk az Instantban való kóvály igazán kimaradhatott volna, ott vége is lett mindennek, de ha mást nem, legalább némi kavarodást sikerült vinni az állóvízbe. Többet kellene.
Hát, vázlatosan ennyit a tegnapi történésekről, amúgy pedig gördül tova a nyár, és már most látom, hogy feleannyi hülyeségre sem fog időm kerekedni, mint amennyit terveztem. Nem baj, "csak nyugalom, rózsaszín altató, jól van kedves bemondó, én mindent elhiszek, vidám hangulatjelentés, örülök, hogy élhetek". Mert ritka az ilyen...
