Gyermeteg áhítozások a szerelem terén.

Olyan szerelemre vágyom, mely nem mérnöki tervezés hosszú munkája, kínos játszmázások mértani eredménye, hanem hirtelen, spontán, egyszerre lavina, szökőár, és meteorzápor.
Ami kirángatja belőlem a régi kudarcok rút kullancsait, a kételyek parazitáival, és a cinizmus golyvájával együtt.
Ami lefogja kezem, ha ismét már behegedt sebeimet akarnám újranyitni.
Ami kiöli belőlem az irigység mérgező mikronjait, mert nem kellene más bőrébe vágynom.
Ami azt kéri cserébe – és meg is elégszik azzal – amit adni tudok, és amit csak én tudok adni: magamat.
Melynek tiszta tükrében végre nem torz hibáimon kell szörnyülködnöm.
Melyben őszinte az ölelés, s nem azon kell aggódnom, hogy a kéz, mely átkarol, milyen mélyen mártja majd meg karmait hátamban.
Olyan szerelmet szeretnék, amiben nem űzött vad a lelkem, és ahol félelmek nélkül adhatom át magam a másiknak.
Olyat, ami nem elfeledtetni akarja velem a világot, hanem az oldalamon hódítja meg azt.
Olyat, ami inspirál, és újra jelentőséggel tölti meg a dolgok üres körvonalait.
Olyat, melynek alapjaira önmagamat is újra felépíthetem.